A nemzetközi trendekkel párhuzamosan hazánkban is egyre növekvő létesítménygazdálkodási szektor a GDP már mintegy 7%-át állítja elő, és 9-11%-os foglalkoztatást jelent a gazdaságban. A facility management és vagyongazdálkodás néven is ismert létesítménygazdálkodás szignifikáns mérete ellenére, még eléggé új iparágnak számít. Definícióját is csak néhány éve, 2017-ben határozták meg: “A létesítménygazdálkodás egy szervezeti funkció, amely integrálja az embereket, a helyet és a folyamatot az épített környezeten belül, az emberek életminőségének és a főtevékenység termelékenységének javítása céljából.”
A szektor fejlődésével egyre nőtt az igény annak szabályozására és minőségirányítására. Többek között ez hívta életre azokat a nemzetközi ISO szabványokat, amelyeket ma már Magyarországon is egyre több szervezet alkalmaz. Alábbi cikkünkben ezt a témát boncolgatjuk, bemutatjuk a legfontosabb létesítménygazdálkodási szabványokat és azok előnyeit.
ISO 41000 szabványsorozat
Az ISO 41000 nemzetközi szabványsorozat segítségével a létesítménygazdálkodási szakemberek eljárásaikat szakmaspecifikusan tanúsíthatják, emellett pedig demonstrálhatják a létesítménygazdálkodási szakterülettel kapcsolatos megfelelő és hatékony működésüket. A szabványsorozat előnye, hogy használatával és a tanúsítványok megszerzésével a létesítménygazdálkodási szakmában is könnyedén elterjedhet a minőségirányítási- és a folyamatszemlélet. Az ISO-szabványok két fő kategóriába sorolhatók: azok amelyeket iránymutatásnak szántak, ilyen például az ISO 41012 és azok, amelyek követelményeket támasztanak például ISO 41001.
A szabványsorozat 3 fontos elemét mutatjuk be, amelyek 2018 óta magyarul is elérhetőek a facility management vállalatok számára:
ISO 41011: Létesítménygazdálkodás szótár
Az ISO 41011 szótár definiálja a facility management szabványokban alkalmazott létesítménygazdálkodással, emberekkel, eszközökkel, pénzüggyel, erőforrás-kezeléssel, folyamatokkal, méréssel és az általános szervezeti működéssel kapcsolatos szakkifejezéseket.

ISO 41012: Útmutató a stratégiai erőforrás-kezelésre és a megállapodások kidolgozására
Az ISO 41012 szabvány átfogó útmutatót ad az erőforrás-kezeléshez, valamint a megállapodások kezeléséhez és kidolgozásához a létesítménygazdálkodásban. Meghatározza a facility management felelősségi köröket és szerepeket az erőforrás-kezelési folyamatokban. Segítséget nyújt a tipikus megállapodási modellek kidolgozási folyamataiban és szerkezetük felépítésében.
Az útmutató számos területen alkalmazható:
- a fő tevékenység támogatási és szolgáltatási funkcióihoz kapcsolódó stratégiai folyamatokra
- létesítménygazdálkodási stratégia kidolgozására
- megállapodások kidolgozására, amelyek közszolgáltatási valamint magánszolgáltatási igényre egyaránt vonatkozhatnak
- facility management információs rendszerek kialakítására
- szakmai oktatásra és kutatásra
- szervezetfejlesztési és üzleti átalakítási folyamatok kidolgozására
ISO 41001: Létesítménygazdálkodás. Irányítási rendszerek. Követelmények alkalmazási útmutatója
Az ISO 41001 útmutató meghatározza a létesítménygazdálkodási rendszer követelményeit, abban az esetben ha egy szervezetnek:
- bizonyítania kell, hogy olyan eredményes és hatékony létesítménygazdálkodást végez, amely támogatja az igénylő szervezet céljait;
- célja, hogy folyamatosan megfeleljen az érdekelt felek szükségleteinek és az alkalmazható követelményeknek;
- célja, hogy fenntartható legyen a globális versenykörnyezetben.
A szabványban felsorolt követelmények nem ágazati jellegűek, ennek köszönhetően akár magán, akár állami szektorban működő szervezetre, vagy annak egy egységére alkalmazhatók. Az útmutató úgy lett megalkotva, hogy a szervezetek típusától, méretétől és jellegétől, illetve a földrajzi elhelyezkedésétől függetlenül használható legyen.

ISO 55001: Vagyongazdálkodás. Irányítási rendszerek. Követelmények
A facility managementhez kapcsolódóan lényeges megemlíteni az ISO 55001 nemzetközi szabványt is, amely szervezet vagyongazdálkodás-irányítási rendszerére vonatkozóan ír elő követelményeket, figyelembe véve annak környezetét. Az útmutatót bármely típusú és méretű szervezet alkalmazhatja, azonban fontos tudni, hogy főleg fizikai eszközök kezelésére dolgozták ki.
ISO 45001:2018 – Szabvány a munkahelyi egészségvédelemről
A facility management egyik legfontosabb feladata az épített környezet biztonságossá tétele, annak állapotmegőrzése, valamint az azt használók biztonságának és egészségének védelme. Ezért fontos, hogy a létesítménygazdálkodás kapcsán említést tegyünk az ISO 45001 nemzetközi szabványról is, amely meghatározza a követelményeket a munkahelyi egészségvédelem és a biztonsági (MEB) irányítási rendszer tervezéséhez és kialakításához, valamint útmutatót biztosít annak alkalmazásához. A szabvány bármely létesítményre alkalmazható, amelyben szeretnék kialakítani, bevezetni és fenntartani a MEB irányítási rendszert, annak érdekében hogy javítsák a munkahelyi egészséget és biztonságot valamint, hogy kiküszöbölhessék a veszélyeket és minimálisra csökkentsék a MEB-kockázatokat.
Milyen előnyökkel jár az ISO tanúsítvány?
A létesítménygazdálkodási ISO tanúsítványok megszerzése számos előnnyel jár a szervezet és az azt menedzselő vagyongazdálkodási vállalat vagy szakember számára is. Az auditot jellemzően egy előzetes felmérés előzi meg egy erre szakosodott tanácsadó vállalat részéről. Ebben a szakaszban kiderülhetnek olyan hiányosságok, problémák vagy elakadások, amelyek elhárítása és kijavítása a teljes szervezet működésére pozitív hatással lesz. A tanúsítvány előnyei többek között a jobb szakmai imázs, a megfelelőségi keretrendszer kialakítása, a biztonságosabb és egészségesebb épített környezet valamint a gazdaságosabb – avagy jövedelmezőbb – működés.
A szabványok olyan dokumentumok, amelyet a téma szakértői konszenzussal hoztak létre, és egy szakmailag elismert testület hagy jóvá. Biztosítják, hogy az áruk és a szolgáltatások alapvető jellemzői konzisztensek maradjanak: ilyenek a minőség, az ökológia, a biztonság, a gazdaságosság, a megbízhatóság, a kompatibilitás, a hatékonyság és az eredményesség. Ez a létesítménygazdálkodásra vonatkozó szabványok esetén sincs másképp. Az ISO 41000 jelentős előrelépést jelent a facility management iparág számára, hiszen globális konzisztenciát biztosít és elmélyíti a szektor folyamatos fejlesztés iránti elkötelezettségét is.