Ha egy nő az üzleti életben akar érvényesülni, különös figyelmet kell fordítania a megjelenésére. A visszafogottság számít elegánsnak, és ez a jegygyűrűre is vonatkozik.
Bár a nők többsége örömmel viselne minél nagyobb gyémántot az ujján, egy tárgyaláson nem biztos, hogy hasznos egy felettébb feltűnő ékszerrel megjelenni. Már csak azért sem, mert a túlzott ékszerviselés a business casual vagy a business standard dress code esetében egyenesen tiltott. Egy-egy diszkrét, értékes darab viselhető természetesen, de a karkötő-óra-fülbevaló-nyaklánc-gyűrű kombináció már karácsonyfa hatást kelt. Az ékszerek lehetnek hangsúlyosak, de a látványos megjelenés sosem mehet a kifinomultság rovására!
Egy szép jegygyűrű növeli a bizalmat
Egy megbeszélés első pillanataiban, a találkozáskor nem tudjuk még, hogy milyen a tárgyalópartnerünk, így mindenki abból indul ki, amit maga előtt lát. Egy aranyóra és egy drága, minőségi cipő is sokat elárul a másikról, de az ékszerei is beszédesek. Főleg a jegygyűrű! Lássuk be, egy tartós párkapcsolatban élő ember mindenkiben bizalmat ébreszt, hiszen az, aki elkötelezett a magánéletben, az üzleti világban is a stabilitást képviseli. Ez a férfiakra és nőkre egyaránt igaz. Ugyan az elmúlt évtizedben megváltozott a házasság és a házasságban élők megítélése és egyre elfogadottabb az élettársi kapcsolat – ahogy a KSH 2017-es összefoglalójában is olvasható -, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS), együttműködve a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal, 2020 januárjában kutatást végzett a témában. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a házasság még mindig kiemelkedő megítélést kap országszerte, olyannyira, hogy a válaszadók 75%-a hisz az intézményében. Egy jegygyűrű azt jelzi, hogy a viselőjére lehet számítani.

Milyen az ideális jegygyűrű az üzleti világban?
A kérdés jó, hiszen egyrészt nem rendelhetjük alá személyes boldogságunkat a hivatásunknak. Másrészt viszont, ha egy felelős beosztású, az üzleti életben dolgozó fiatal nőn extrém méretű briliáns csillog, akkor – mivel az első benyomás hatalma még mindig nagy – a tárgyalópartner fejében könnyen megfordulhat az is, hogy az illető hölgy a párja miatt került pozícióba, aki megteheti, hogy milliós ékszerrel jegyezze őt el. Ráadásul egy ilyen nagy értékű gyűrűvel nem is túl biztonságos közlekedni, viszont senki sem szeretné a trezorban őrizgetni az élete egyik legmeghatározóbb ékszerét.
Meg kell hát találni az arany középutat!
A pénz világában nagyjából az első pillantásra mindenki tudja, hogy mi csillog a szeme előtt, legyen szó óráról, fülbevalóról, gyöngysorról vagy épp jegygyűrűről, nem kell annak feltűnőnek lennie. Egy szépen metszett, tökéletesen tiszta, maximum 1 karátos kő – amelyet körbevesznek apróbb gyémántok, vagy egyedül kerül befoglalásra -, épp akkora méretű, ami láthatóan különleges és igencsak értékes. Egy ilyen eljegyzési gyűrű nem durván látványos, mint a hollywoodi sztárok 5-6 karátos ékszerei, amelyek szinte már önvédelmi eszköznek is beillenek, sokkal inkább szofisztikált megjelenést biztosít. Az, hogy hány karátos kő csillog az aranykarikán – vagy éppen hány darab gyémánt díszíti, ha egyáltalán fontos az ékkő – igazából másodlagos, a fontos az, hogy a menyasszony kezéhez illő fazonú legyen a jegygyűrű. Nemcsak a kő mérete lényeges, a csiszolása és a formája talán még fontosabb, hiszen, ha a vőlegény jól választ, sokkal kecsesebbnek mutathatja a női kezet, mint amilyen az a valóságban. A rövid, tömzsi ujjakat meghosszabbítja az ovális vagy körte formájúra csiszolt gyémánt, míg a téglalap alakú kövek inkább a hosszú ujjú menyasszonyoknak állnak jól. A kövek tisztasága is nagyon fontos, hiszen a gyémánt minősége is meghatározó az ár tekintetében. Hiába nagy karátszámú egy ékkő, ha a minősége silány. Fontos, hogy olyan ékszerboltban vásároljuk meg a jegygyűrűt, ahol tanúsítványt is adnak a kő mellé, melyben igazolják az eredetét, méretét és tisztaságát. Ilyenek például a Forevermark gyémántok.
Egyedi tervezésű is lehet a tökéletes jegygyűrű
Ha az ékszerszalonok kínálatában nem találja meg valaki az igazán megfelelő eljegyzési gyűrűt, akár maga is megtervezheti azt az ékszert, amivel megkérné párja kezét.