Home / Gazdaság / Külföldi cégalapítás előtt ezeket vegyük számba

Külföldi cégalapítás előtt ezeket vegyük számba

Magyarország 20 évvel ezelőtti EU-s csatlakozásával megnyíltak az üzleti lehetőségek azon vállalkozók előtt, akik külföldi terjeszkedésben gondolkodtak.

Az elmúlt évtizedekben ezrével alapítottak céget külföldön magyarok, akik termékeikkel és szolgáltatásaikkal próbáltak betörni az új piacokra. Egyesek keletre mentek, megint mások nyugatra indultak el, hiszen az európai közösségben ugyanolyan feltételekkel tudták beindítani cégüket, mint a helyiek.

Azonban a lehetőségeken túl veszélyek is leselkednek az idegen piacok szerencselovagjaira. Tudni kell ugyanis, hogy egy másik ország habár az uniós jogharmonizációnak köszönhetően hasonló feltételekkel kecsegtet, mégis számos különbség és akadály gördülhet egy vállalkozás elindításának és fenntartásának az útjába. 

Tekintsük meg tehát azokat a pontokat, amik alapos kivizsgálást és racionális döntéshozatalt igényelnek, mielőtt belevágnánk egy külföldi piac meghódításába.

1. Jogszabályi környezet

  • Minden ország másképp szabályozza a cégalapítást és a működést.
  • Fontos utánanézni a minimális alaptőkének, a bejegyzési és működési feltételeknek
  • Tisztában kell lennünk az éves adminisztrációs kötelezettségekkel is
  • Speciális tevékenység esetén érdemes tájékozódni a működéssel és az esetleges engedélyekkel kapcsolatos feltételekről

2. Adózás, és járulékterhek

  • Egyes országokban kedvezőbb lehet az adózás, de mindig nézzük meg a teljes képet: társasági adó, osztalékadó, járulékok.
  • Nem elég csak az alacsony adókulcsot figyelni, mert járulékos költségek (pl. könyvelés, székhely, iroda bérlés, munkáltatói terhek) megemelhetik az összterhet.
  • A kettős adózási szabályokkal is tisztában kell lennünk, ha nem akarunk egy NAV-vizsgálatot kapni amiatt hogy a végső haszonélvező nem megfelelően jelentette le az adórezidensi státuszát

3. Banki háttér és számlanyitás

  • Sok országban szigorú ügyfél-azonosítási követelmények vannak. Ezt az utóbbi években egyre több vállalkozó maga is megtapasztalta a körülményes számlanyitás képében
  • Pontos információval kell rendelkeznünk a banki költségeket illetően, érdemes megtudakolni, hogy társulnak-e olyan extra terhek az utalásokhoz, mint a banki tranzakciós adó

4. Helyi képviselet és ügyintézés

  • Bizonyos országok megkövetelik egy helyi ügyvezető vagy adminisztratív felelős meglétét 
  • Jó, ha van megbízható kapcsolattartó, aki intézi a hivatalos ügyeket. Amennyiben lehetséges, a helyi ügyintézővel legyen közös beszélt nyelvünk

5. Nyelvi és kulturális akadályok

  • A szerződések, szabályzatok, hivatalos levelezések helyi nyelven történnek
  • Érdemes szakfordítóra vagy a saját anyanyelvünket ismerő jogászra támaszkodni, nehogy félreértésből származzon probléma

6. Rejtett költségek és adminisztráció

  • Cégalapítás után is lehetnek kötelező jelentések, díjak (pl. kamarai hozzájárulás, közzétételi díjak).
  • Ezek hosszú távon növelhetik a működési költségeket.

Azonban hogy ne csak a nehézségekről beszéljünk, íme néhány ösztönző pont is, amelyek erőt és lendületet adhatnak külföldi vállalkozásunk beindításához:

1. Új piacok elérése

  • Egy külföldi cég lehetőséget ad arra, hogy közvetlenül belépjünk egy új gazdasági térbe, és helyi ügyfelekkel dolgozzunk.

2. Presztízs és bizalom

  • Sokszor egy osztrák, német vagy más nyugat-európai cégforma nagyobb bizalmat kelt partnerekben, mint egy magyar társaság.

3. Rugalmasság és fejlődés

  • Külföldi cégalapítással diverzifikálhatjuk a vállalkozásunkat, és stabilabb alapokra helyezhetjük a növekedést.

Mindent egybevetve kijelenthetjük, ha sikerül helyesen kielemezni az előnyöket és hátrányokat, minimalizáljuk a lehetséges kockázatokat, akkor a külföldi cégalapítás kiváló esély arra, hogy új piacokat hódítsunk meg.

Check Also

Székhelyszolgáltatás: a legfontosabb tudnivalók

Kisebb anyagi terhek, adókedvezmények kihasználása, hatékony működés – íme néhány azon előnyök közül, amelyek a …