SzavazásLegfrissebb
|
CímketárKiválasztott címke: nyereség Összesen: 30 találat Marketingkommunikáció válság idején - 2009.06.03 11:00Saját vásárlói adatbázis építése és fejlesztése nem csak a nagyvállalatok kiváltsága. A kis- és középvállalkozások számára ugyanolyan fontos a cég vevőinek és azok vásárlásainak nyilvántartása. A széles körben alkalmazott marketing eszközök pedig már akár rövidtávon biztos vevőkörbővülést hoznak. Piszkos meló nyomott áron - 2009.01.15 10:16Építkezők után takarítani elvileg jó üzlet: a fővárosban mindig akad munka, a vállalkozó pedig legalább húsz százalékkal több pénzt tehet zsebre, mint egy hagyományos iroda kitakarításakor. A valóság azonban néha felülírja a papírformát, a kisebb cégek ugyanis képtelenek beszállni a nagyok árversenyébe, ráadásul olykor egyáltalán nem kifizetődő az embertelen körülmények közt végzett munkájuk. Sikernövény a napraforgó idén - 2008.09.04 16:05Tolna megyében huszonhatezer hektáron vetettek napraforgót idén a termelők, ezzel megdöntötték az eddigi rekordot. A vetésforgó miatt ennél többet már nem bír el a megye. A szakemberek ennek ellenére úgy vélik, idén nagyobb profitot hozhat a napraforgó, mint a kukorica. Bajban a nagybajomi ruhagyár - 2008.09.01 16:25Annyi a munkájuk, hogy nem győzik, a dollár árfolyamának változása miatt azonban kétségbeejtő helyzet alakult ki a nagybajomi ruhaüzemben: háromszáz munkahely sorsa a tét. Külső segítséggel sikerül talpra állniuk. Zalában csökkent a gabona felvásárlási ára - 2008.09.01 12:08Átlagosan három-ötezer forinttal csökkent a gabona és a takarmány tonnánkénti felvásárlási ára augusztus eleje óta Zala megyében - tájékoztatott Németh Zoltán, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója. Lendületesen fejlődnek a középvállalkozások - 2008.08.14 10:06Több száz, dinamikusan fejlődő magyar vállalkozást talált a Coface Hungary és a Világgazdaság első ízben megjelenő „Dinamikus középvállalatok” (magyar klasszisok) elnevezésű, közös elemzése. A cégek közül több, akár az ezer százalékot is közelítő dinamikával növekedik. Hét és félmilliárd Szja-visszatérítés - 2008.08.14 09:07Az észak-magyarországi régióban élők tavalyi jövedelmük után benyújtott adóbevallás után 7,5 milliárd forintot kaptak vissza az adóhatóságtól - közölte Tóth István Ferenc az APEH regionális igazgatóságának szóvivője. Hipa-csökkentéssel csalogatnak a nagyvárosok - 2008.08.11 16:21Elsősorban a nagybefektetőket célozza meg, de a KKV-szektornak is kedvez az egyre több város által megkezdett helyi iparűzési adócsökkentési törekvés. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor a túlzottan nagymértékű csökkentést a Közigazgatási Hivatal nem nézi jó szemmel. Bejött az APEH-nek az e-árverés - 2008.08.06 14:03Az első tapasztalatok szerint bevált az internetes árverés rendszere az APEH-nél; a kormány jelenleg azon dolgozik, hogy ne csak az ingóságokat, de a köztartozás miatt lefoglalt ingatlanokat is elektronikus úton lehessen elárverezni - mondta on-line sajtótájékoztatóján Daróczi Dávid. Nőttek az adó- és járulékbevételek a Dél-Alföldön - 2008.08.04 15:23Az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságához az első félévben 219,9 milliárd forint nettó bevétel folyt be, kiemelt adó- és járuléknemekből. Ez 11,1 milliárd forinttal több mint az előző év azonos időszakában - közölte Tamásné Czinege Csilla regionális igazgató.* |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy májustól októberig tart a tűzijátékszezon?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

