SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: Turul bolt,Felbomló jobbikos üzletekPénzügyi vonzata is van a Jobbik és Szegedi Csanád "szakításának"; Szegedi Csanád ugyanis kiszáll a Vona Gábor pártelnök feleségével közös cégből, míg egy másik, Szabó Gábor pártigazgatóval együtt jegyzett vállalkozásában magára marad - olvasható a pénteki Magyar Nemzetben. A másik érintett vállalkozás - többek között - a Jobbikhoz köthető hetilapot kiadó Magyar Hírek Kft. A 2009-es alapításakor Szegedi ezt Vona Gáborral közösen jegyezte, tavaly május óta azonban a pártvezető helyett már felesége a társtulajdonos. Szegedi a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy felvetésére a napokban úgy döntöttek, mindketten átadják üzletrészüket egy harmadik személynek, azt egyelőre azonban nem tudta megmondani, hogy ki lesz az új tulajdonos. Szegedi Csanád jobbikos pályafutása azután ért véget, hogy kiderült: állításával ellentétben már 2010 őszén szembesítették azzal, hogy zsidó felmenői vannak, ráadásul európai parlamenti képviselőként uniós pénzeket ajánlott feltehetően ennek eltitkolásáért. Bár Szegedi Csanád lemondott a Jobbikban betöltött minden hazai pozíciójáról és a pártból is kilépett, egyelőre nem válik meg a brüsszeli munkától - olvasható a Magyar Nemzetben. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy vezető beosztású EU-tisztségviselők egy hétig különböző cégeknél töltik le napi munkaidejüket, hogy testközelből megismerjék a kis- és középvállalkozások hétköznapjait?
Kávézás az Apple-vezérrel
Aránylag "csekély" összegért, 610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal egy...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

