SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, kukorica,Akár hárommillió tonnával is csökkenhet a kukoricatermésAkár 3 millió tonnával is csökkenhet idén a hazai kukoricatermés az aszály miatt; Az állattartók is belerokkanhatnak a legfontosabb takarmány árának drámai drágulásába, ezért agrárszakemberek kormányzati segítséget sürgetnek - ismerteti a pénteki Népszava. Becslések szerint az elmúlt hónapokban pusztító aszály az 1,2 millió hektáros hazai kukoricatáblák mintegy 30 százalékán kiégette a termést. A természeti csapást súlyosbította a légköri aszály is, vagyis a növények a hajnali harmatból sem juthattak némi nedvességhez. A kukorica őszi jegyzésére már vannak tonnánként 70 ezer forintos ajánlatok is, de ez még valamelyest mérséklődhet, ha az augusztus megkönyörül a gazdákon, és érkezik némi csapadék. Ha viszont maradnak a magas árak, abba az állattenyésztés a kukoricatermelőknek is roppant csapást jelenthet, hiszen a legnagyobb piac éppen az abrakfogyasztó ágazat - hangsúlyozta a Népszavának Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. Mint mondta, bajban vannak az exportra szerződött termelők, sorra adják be a vis maior jelentéseket. Ők még 45-47 ezer forintos tonnánkénti árra kötötték a kontraktusokat, de jó néhány gazdaságban nincs elegendő árualap. A szakemberek nem zárják ki azt sem, hogy ha továbbra is elkerülik a kiadós esők az országot, kukoricahiány alakulhat ki. Hiszen a hazai takarmányigény általában 4 millió tonna, de a bioetanol-gyártás is leköt több mint 1 millió tonna kukoricát. A tengerihiány pedig tovább emelheti a búza és az árpa árát is. A takarmánybúza tonnáját már most 60 ezer forint fölött jegyzik, de az árpáért is 55-60 ezer forintot kérnek. Javasoltuk a kormányzatnak, hogy az állami kézben lévő Concordia Közraktár vásároljon fel takarmánykészleteket, hogy az állattartók ne kényszerüljenek az állomány megtizedelésére - tudatta Vancsura József a Népszava cikke szerint. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 2004-ben 132 ezren váltottak ki alkalmi munkavállalói könyvet, ám a munkaügyi tárca becslése szerint ez a munkafajta közel 300 ezer embert érinthet?
Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában
Egyetlen játékos ütötte meg minden idők egyik legnagyobb, kis híján 600 millió dolláros...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

