SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: költségcsökkentés, munka törvénykönyveNem vár költségcsökkenést a kkv-k többségeA magyarországi kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) kétharmada nem számol azzal, hogy a július óta hatályos új Munka törvénykönyve (Mt.) változtat költségein, míg a cégvezetők 22 százaléka költségei növekedését várja az új jogszabálytól. A felmérés eredményei szerint a magyar kkv-k mintegy 13 százaléka gondolja, hogy az új Munka törvénykönyvének köszönhetően csökkennek vállalkozása költségei, de közülük is csak 2 százalék számol jelentős mértékű költségcsökkenéssel. Ezzel szemben a költségek növekedését valószínűsíti a vállalkozások 22 százaléka, és közülük 10 százalék jelentős költségnövekedéstől tart. A kutatóintézet szerint ez azért érdekes, mert az Mt. több elemében is (például a bérpótlék rendszerének átalakítása miatt) lehetővé teszi, hogy bérköltségeiket csökkenthessék a cégek. Természetesen ebben a tekintetben meghatározó az adott cég által folytatott tevékenység jellege. Mivel a kereskedelemben például a délutáni pótlék módosítása elvileg megtakarítást jelent, addig ez más ágazatban nem jelent igazi változást - fűzik hozzá. A foglalkoztatotti létszámot illetően sem vár változást az új Munka törvénykönyvének bevezetésétől a kkv-vezetők többsége: 82 százalékuk szerint a törvény nem befolyásolja a cégüknél foglalkoztatottak létszámát. Ugyanakkor 16 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az új Mt. hatására cégénél csökkenni fog a foglalkoztatottak száma, míg ellenkező irányú hatást, azaz a foglalkoztatottak számának várható növekedését mindössze 2 százalékuk feltételezi. Saját ágazatuk tekintetében egyértelműen pesszimisták a cégvezetők - derül ki a felmérésből. 51 százalékuk ugyanis arra számít, hogy a következő fél évben cége ágazatában nem változik a munkahelyek száma és emellett négytizedük az álláshelyek számának csökkenését prognosztizálja. Optimista véleményt mindössze 9 százalékuk fogalmazott meg, ők arra számítanak, hogy a következő félév során ágazatuk több munkavállalót tud majd foglalkoztatni. A Policy Agenda szerint a kkv-k körében nincs "hurrá hangulat" az új jogszabályi környezet miatt, sőt inkább pesszimizmusról lehet beszélni. A kutatóintézet kiemeli: évtizedek óta szakmai konszenzus van abban, hogy stabil hazai kkv szektor nélkül nem lehet olyan gazdaságot építeni, amely képes a nemzetközi környezet nehézségeitől némileg függetlenül fejlődni. Ebből a szempont kulcskérdés a gazdaságpolitikában, hogy mennyire tudja az állam támogatni működésüket, könnyíteni adminisztratív helyzetükön. Az Európai Unió által alkalmazott besorolási rendszer szerint kis- és középvállalkozásnak azok a 10 és 250 közötti munkavállalót foglalkoztató cégek minősülnek, ahol a nettó árbevétel nem haladja meg az 50 millió eurót, vagy a mérlegfőösszeg a 43 millió eurót. A definíció szerint Magyarországon tehát a kis- és középvállalkozási kör mintegy 31 ezer céget jelent jelenleg, amely a magyar foglalkoztatotti létszámnak 36,1 százalékának ad munkát és a magyar bruttó hazai termék (GDP) 36,5 százalékát állítja elő - áll a közleményben. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy álláshelyenként akár 800 ezer forintot is igényelhetnek azok a hazai munkaadók, akik legalább öt új munkahelyet hoznak létre?
Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában
Egyetlen játékos ütötte meg minden idők egyik legnagyobb, kis híján 600 millió dolláros...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

