Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: Balaton,

2012.05.14 12:51:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Kétszázezer látogatóra számít balatonfüredi görög falu

Továbbfejlesztik Balatonfüreden a görög faluként ismertté vált, tavaly újranyitott szórakoztatócentrumot, amely Sun City néven üzemel tovább, és az idei szezonban már kétszázezer látogatóra számít - közölte Zámbó Attila, az S.D. Park Üzemeltető Kft. társtulajdonosa az MTI-vel.

Emlékeztetett: a cég a központ üzemeltetését egy éve vette át, tavaly 110 ezren látogattak el a nyolchektáros területen fekvő szórakoztatóközpontba.

Az S.D. Park Üzemeltető Kft. tavalyi évi gazdálkodási adatairól nem adott információt, annyit közölt, hogy az idén 30-40 százalékos árbevétel-növekedést terveznek. Az idegenforgalmi komplexum fejlesztésére 2012-ben saját erőből 20 millió forintot fordítanak, amelyet további 48 millió forintos uniós pályázati forrással terveznek kiegészíteni. Ebből egyebek között egy szabadtéri színpadot építenek.

A balatonfüredi társaság a nyári szezonban több mint száz embernek ad majd munkát, beszállítóik között több helyi vállalkozás szerepel - mondta Zámbó Attila.

Elmondta: eddig Siófok volt a balatoni éjszakai élet középpontja, de egyre inkább áttevődik a súlypont a Balaton északi partjára, ahol igény és kereslet is mutatkozik a színvonalas szórakozásra. Tihany, illetve Balatonfüred évről-évre nagyobb közönséget vonz - mutatott rá.

Terveik szerint 2012-ben az éjjeli szórakozás mellett színvonalas nappali kulturális és sportrendezvényeknek adnak majd otthont Balatonfüreden, ahol 46 épületben 136 különálló ingatlan működik 83 tulajdonossal társasházi formában. A Sun Cityben hét bár, három diszkó, két étterem és egy 35 szobás "bulihotel" nyit ki május végén.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy korábban a spanyol fejlesztők 40-50 százaléknyi készpénzt kértek az apartmanokért a magyar befektetőktől,s manapság már 20 százalék önrész is elég?
Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában Egyetlen játékos ütötte meg minden idők egyik legnagyobb, kis híján 600 millió dolláros...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »