SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: fórum, munkaügyMegalakult a versenyszféra konzultációs fórumaA munka világát érintő kérdések egyeztetésére megalakult a versenyszférában a kormány, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek képviselőit tömörítő állandó konzultációs fórum szerdán Budapesten. Czomba Sándor államtitkár az aláírást megelőzően hangsúlyozta: a kormány fontos feladata a gazdaságélénkítés mellett a foglalkoztatás bővítése. A versenyszférát érintő megállapodással olyan fórum jött létre, amely teret ad a közös gondolkodásnak a foglalkoztatáspolitikáról, a munka világáról a kormány, a munkaadók és a munkavállalók számára. Czomba Sándor kitért arra, hogy a megállapodás aláírók már bizonyították, fontos ügyekben partnerek tudnak lenni, együtt tudnak működni, példaként említette a Munka törvénykönyvét. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a versenyszférában létrejött egyeztető fórum a társadalmi párbeszéd új formája, nem csorbítja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) feladat- és hatáskörét. Utalt arra, hogy a közszférában már működött hasonló érdekegyeztető fórum, és jogos igény volt a versenyszférában is megteremteni konzultáció lehetőséget. Czomba Sándor rámutatott arra, hogy az aláírók lefedik a versenyszférában a munkaadói és munkavállalói oldal döntő többségét. Az államtitkár tájékoztatása szerint a VKF legfőbb konzultációs fóruma a testületi ülés, amelyet szükség szerint, de félévente legalább egyszer összehívnak. A testületi ülést a tervek szerint a miniszterelnök vezeti, a fórum a napirendre kerülő ügyekben konzultációt folytat, véleményt nyilvánít, konszenzussal ajánlást fogad el. Czomba Sándor elmondta: a testületi ülés munkáját állandó monitoring bizottság segít, és működtetnek majd eseti bizottságokat is konkrét ügyekre. Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke az aláíró munkaadói szervezetek képviseletében elmondta: meggyőződésük, hogy egy sikeres ország alapja a sikeresen működő gazdaság, és ebben mindenkinek megvan a maga feladata. Hangsúlyozta: a sikeres gazdaságfejlesztéshez a munkaadók a mögöttük álló szakértelmükkel kívánnak hozzájárulni. Kiemelte, hogy az ÁFEOSZ tagja a kisvállalkozói munkaadói szervezeteket, így az IPOSZ-t, OKISZ-t és KISOSZ-t is tömörítő KÉSZ szervezetnek, így velük egyeztetve kívánnak a fórum munkájában részt venni. Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke rámutatott arra, hogy a NGTT-ben a kormány megfigyelőként, míg a most létrejött fórum munkájában egyeztető partnerként van jelen. A LIGA elnöke hangsúlyozta, úgy látják, hogy kormány társadalmi párbeszéd készsége egyre erőteljesebb, kikéri a társadalmi-szociális partnerek véleményét. Kiemelte: valamennyi munkavállaló képviselve lesz a fórumon, és az itt születő megállapodások érdekeiket szolgálják. Kérdésre válaszolva Czomba Sándor elmondta: óriási kihívás, feladat 2012-ben a meglévő munkahelyek megőrzése, megtartása, és ebben a bérkompenzáció megfelelő működtetésének, egyéb eszközöknek fontos szerepük van. A gazdasági növekedésre alapozva lehet a foglalkoztatást bővíteni. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a francia kormány célja egy amerikai típusú kisvállalkozás-fejlesztési törvény megalkotása?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

