SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: Opten, cégalapításCégalapítás - Új év, új cégRekordot döntött az új cégek alapítása januárban az építőiparban; az Opten céginformatikai szolgáltató adatai szerint az ágazatban egyetlen hónap alatt 817 új cégbejegyzést tett közzé a cégbíróság, ami 44 százalékkal magasabb a tavalyi 500 darabos havi átlagnál. Az Opten közleménye szerint a jelenség nemcsak az építőiparban volt tetten érhető, gyakorlatilag minden ágazatban rekordmagasságba szökött az új cégek alapítása. Decemberben 7.242, januárban pedig 7.166 új cégbejegyzést tett közzé a cégbíróság, mindez feltehetőleg annak tudható be, hogy azt követően szigorították és drágították a cégbejegyzést. A céginformatikai szolgáltató adatai szerint januárban 384 építőipari vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás, és 302 végelszámolását tették közzé a cégbíróságok. Az előbbi 38, utóbbi pedig 42 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest, ami elmarad ugyan az összes cég között tapasztalt növekedési ütemtől. Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője a közleményben rámutat arra, hogy az új alapításokkal ellentétben a fizetésképtelenségi eljárásoknál feltehetően nem a jogszabályváltozások egyszeri hatását érzékelik, hanem a Nemzeti Adó és Vámhivatal erőteljesebb ellenőrzései nyomán felszínre kerülő régi problémákat, illetve az ágazat leépülését. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az egyéni vállalkozónak a gyesen töltött ideje alatt is fizetnie kell a társadalombiztosítási járulékot?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

