SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: Salgótarján, személyszállításÚj tömegközlekedési szolgáltatót keres SalgótarjánÚj tömegközlekedési szolgáltatót keres Salgótarján a Nógrád Volán Zrt. helyett - közölte a város polgármesteri kabinetje az MTI-vel szerdán. A dokumentum azután született, hogy a Nógrád Volán Zrt. harminc százalékkal csökkentette járatai számát a február 4-én életbe lépett új menetrendjében, és tarifáit 5,7 százalékkal emelte. Salgótarján jelenleg perben áll a Nógrád Volán Zrt.-vel. A kabinetiroda közölte: az előző kormány megszüntette a kedvezmények árkompenzációját a helyi tömegközlekedésben, így 2006 és 2010 között országosan 1,6 milliárd forintja esett ki a szolgáltatóknak. Ezt az üzletágak közötti keresztfinanszírozással kezelték egy ideig, ám az üzletágak elkülönítésével a helyi járatoknál halmozódott fel a veszteség. A cégek ezt az elmúlt két évben - jellemzően tárgyalások útján - megpróbálták a városokon behajtani. Az országban egyedüliként a Nógrád Volán Zrt. peresítette 200 millió forintos követelését Salgótarjánnal szemben - áll a közleményben. Az önkormányzat 40 millió forinttal támogatja a helyi tömegközlekedést, emellett 17 millió forint értékben vásárol éves tanulóbérleteket, ennél több pénzt azonban nem tud adni - közölte az önkormányzat. Kitérnek arra is, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége törvénymódosító javaslatot fogalmazott meg a helyi tömegközlekedés ügyben. Az erre fordítható állami támogatás 92 százalékát ugyanis jelenleg a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) kapja, és a maradék nyolc százalékon osztozik 70 vidéki város. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a The Guardian becslése szerint Magyarországon évi 480 millió forint áfát csalnak el vállalkozások azzal, hogy unión belüli látszatkereskedelmet folytatnak?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

