SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: MALÉV, csőd, kkvÖtszáz céget érint a Malév-leállásA Malév körülbelül 500 hazai vállalkozásnak adott rendszeres megrendelést, és mintegy 6 milliárd forintot fizetett ki a kis- és közepes vállalkozásoknak; a Malév beszállítói hálózatához tartozó cégek most reménykednek, kivárnak és titkolóznak a Világgazdaság szerdai számában megjelent cikk szerint. A Budapest Aeroservice Szolgáltató Kft.-nek is forgalomkiesést jelent a leállás. A cateringszolgáltató cég nem kívánta számszerűsíteni a várható kárát, de már tárgyal új légitársaságokkal. A napilap azt is ismerteti, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a Malév korábbi tulajdonosa, Borisz Abramovics orosz üzletember által kötött ötéves és 2013-ig érvényben lévő felmondhatatlan és nagyon kedvezőtlen cateringszerződés milliárdos kárt okozott a Malévnak. A Világgazdaság által megszólaltatott Airport Security Kft. és a Szentkirályi Ásványvíz Kft. üzleti titokra hivatkozva nem akart nyilatkozni arról, van-e követelése a Malévval szemben. Varga Jenő felszámolóbiztos joga eldönteni, hogy mely tartozást elégítik ki az illető beszállítónak. Úgy tudni, hogy például az üzemanyag- és a cateringköltségeket igyekszik az elsők között rendezni a vagyonfelügyelő. Minden más beszállítónak és hitelezőnek, beleértve az orosz tulajdonost, a Vnyesekonombankot is, bizonytalan ideig várnia kell - olvasható a Világgazdaságban. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy magyar szellemi tőkebefektetéseket vár Kína?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

