SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: vasút,Elkezdődött az IC-kocsi gyártás SzolnokonA szükséges szerződések aláírásával kedden megkezdődött a MÁV-Gépészet Zrt. innovatív fejlesztése keretében a hazai vasúttársaság számára két IC+ nevű vasúti személykocsi gyártása a cég szolnoki telephelyén. A 18 éve szünetelő hazai járműgyártást újjáélesztő, 1,4 milliárd forint költséggel járó projekt része az Új Széchenyi Tervnek, és elnyerte az Európai Unió 462 millió forintos támogatását. Szarvas Ferenc szólt arról is, hogy a most futó vasúti kocsik átlagéletkora messze 30 év feletti, és ha a MÁV versenyképes akar maradni, akkor például a távolsági vonatközlekedésben elengedhetetlen a minőségi szolgáltatás fejlesztése. Ezért fogadta el a MÁV-Gépészet Zrt. ezdeményezését az új vasúti kocsik gyártására, abban a reményben, hogy a projekt sikeres megvalósítása lehetőséget ad a későbbi sorozatgyártása, ezzel együtt a munkahelyek megőrzésére, bővítésére - tette hozzá. Csépke András, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója azt mondta: nagyon bíznak abban, hogy a két IC+ kocsi elkészítése során megszerzik mindazokat a tapasztalatokat, amelyek a sorozatban való előállításához kellenek. A mostani projekt már magával hozta a lemezmegmunkálás és hegesztés technológiájának fejlesztését a szolnoki telephelyen. Az uniós pénzt biztosító támogatási szerződés mellett aláírták az úgynevezett Megfelelőség Értékelési Megállapodást is. Ez utóbbi alapján a TÜV Rheinland Csoport magyarországi leányvállalata a kölni anyagcéggel közösen látja el a készülő vasúti kocsik műszaki paramétereinek megfelelőségi értékelését a vonatkozó az EU irányelv alapján. A magyar mérnökök által tervezett IC+ kocsik 48,5 tonnát nyomnak majd, az első osztályúban 58, míg a másodosztályúban 80 utas foglalhat helyet. A légkondicionált belső térben GPS-vezérelt utastájékoztató rendszert alakítanak ki, a benn ülők menet közben vezeték nélküli internetes szolgáltatást vehetnek igénybe, a mozgáskorlátozottakat feljárólift, a kisgyermekkel útra kelőket pelenkázó várja. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a tervek szerint két éven belül minden hazai régiónak saját fejlesztési stratégiával kell rendelkeznie, ugyanis ez a feltétele annak, hogy a 2007-től Magyarországra érkező, mintegy 12-15 000 milliárd forint európai uniós forrás jelentős része fölött a régiók helyben dönthessenek?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

