SzavazásLegfrissebb
|
MarketingCímkék: környezetvédelem, unió, pályázatMagyar cégek pályáznak az európai üzleti környezetvédelemi díjakraAz idén hét magyar cég adta be nevezését az Európai Unió Üzleti Díjak a Környezetvédelemért elnevezésű pályázatra - tájékoztatta a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége kedden az MTI-t. Magyarország tíz éve vesz részt az Európai Unió Üzleti Díjak a Környezetvédelemért pályázatán. A pályázók négy kategóriában indulhatnak: környezeti menedzsment, eljárás, termék, nemzetközi együttműködés a fenntartható fejlődésért. Az EU szabályzata szerint az a cég vehet részt a megmérettetésen, amelyik a kategóriák egyikében országosan meghirdetett pályázaton már díjat nyert. Az európai versenyen résztvevő cégeket az országzsűri (HEA) oklevelekkel ismerte el. Ezeket hétfőn Nagy Andor (KDNP), az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke adta át a vállalkozások képviselőinek Budapesten. Az eddigi legnagyobb magyar sikert a DENSO Magyarország Kft. érte el, mikor 2004-ben megnyerte a Management kategóriát. A kiemeltek közt 2006-ban a GE Lightning Zrt. szerepelt - közölték a szervezők. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogyha a munkavégzéssel kapcsolatos körülmény – legyen az a bér, a munkaidő, a munkakör vagy a munkavégzés helye – megváltozik, módosítani kell a szerződést?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

