SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: agrár, GMO, kukoricaDisznók semmisítik meg a GMO kukoricátTakarmányként, sertések hízlalására is hasznosítják a nyáron még génmódosított terménynek (GMO) minősített kukoricát Magyarországon - tudta meg a Világgazdaság. A Világgazdaság birtokába került, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága által kiállított engedély szerint a szervezet hozzájárulását adta a betakarított, érett kukorica hasznosítására, vagy ahogy a levél fogalmaz, megsemmisítésére. Az engedély szerint a betakarított kukoricamagot hőerőművekben lehet elégetni, vagy 92 százalékos propionsavas kezelés után állati takarmányként hasznosítható. A takarmánycélú hasznosításról a lap érdeklődött az MGSZH-nál, amely nem cáfolta, hogy néhány esetben engedélyt adtak ilyen felhasználásra. Ezen tételekből a hivatal mintát vett, és megvizsgálta a tételek csírázóképességét. Megállapították, hogy ezt elveszítették a magok, így a "génsodródás veszélye a továbbiakban nem állt fenn". A Világgazdaság a cikkben felidézi, hogy a milliárdos kárt okozó és komoly indulatokat gerjesztő ügyben nyáron úgy hírlett, még a titkosszolgálatokat is bevetik, hogy kiderítsék, honnan származnak a GMO-vetőmagok, egy júliusi kormányrendelet pedig akár 2 milliárd forintos bírságot is kilátásba helyezett azoknak a gazdáknak, akik nem semmisítik meg a termésüket. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy szeptember 1-től a megbízási díj és a választott tisztségviselők díja teljes mértékben járulékköteles lesz?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

