Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Cégautó

Címkék: cégautó,

2012.01.05 12:31:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

MGE: 15 százalékkal nő idén az új autók piaca

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete azzal számol, hogy az idén 15 százalékkal 52 ezerre nő a forgalomba helyezett új autók száma - mondta Erdélyi Péter, a szervezet ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Az MGE szerint a 2012-re elfogadott adójogszabályok összességében segíthetik a gépjármű kereskedelem lassú kilábalását, amelynek azonban a gyenge forint szabhat jelentős gátat.

Az egyesület előrejelzése szerint a forgalomba helyezett új kishaszon járművek száma 5 százalékkal 12 ezerre nő 2012-ben, a motorkerékpároké 32 százalékkal 2.500-ra, míg a nagyhaszon járművek esetében 12 százalékos csökkenéssel számolnak, azt várják, hogy összesen 3.800 nagyhaszon járművet helyeznek majd forgalomba az idén.

Erdélyi Péter beszámolt arról is, hogy a 2011. évi gazdasági folyamatok nem támogatták az új gépjármű forgalomba helyezéseket. Mint mondta, 2011-ben a túltöltött piac utáni korrekció folytatódott. Szerinte nem várható jelentősebb változás, a magán vevők a használt autók felé mozdultak, és mozdulnak. Visszaesett a szolgáltatói tevékenység, az autósok elpártoltak a márkaszervizektől és a legális javítóktól, erősödött a feketegazdaság, egyre terjed az ellenőrizetlen alkatrészek beépítése.

Tavaly a cégautó részarány és volumen 70 százalékra nőtt - tette hozzá.

A változások közül örvendetesnek nevezték, hogy 2012-ben lehetővé válik a 125 köbcentiméteres, maximum 11 kilowatt teljesítményű robogók vezethetősége B kategóriás jogosítvánnyal, ami fellendítheti a legális robogó piacot.

Különösen fontosnak tartották a regisztrációs adó csökkentését, a cégautó adó szerkezetének változtatását, valamint a nyílt végű pénzügyi lízing és a tartós bérlet áfa visszaigénylési tilalmának megszüntetését.

Hanczár Zsolt, a Magyar Lízingszövetség elnöke ezzel kapcsolatban megjegyezte: a jogszabályváltozások hatására a készpénzért vagy hitelre történő vásárlás az idei évtől lényegesen drágább megoldás lehet, mint a nyílt végű pénzügyi lízing vagy tartós bérleti konstrukció, azon személygépjárművek esetén, amelyeket igazolhatóan céges használatra terveznek igénybe venni.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az IVSZ, valamint a gazdasági élet prominens személyiségei a kormány szakmai vezetőinek bevonásával dolgoz ki cselekvési tervet az információs társadalom és tudás-intenzív gazdaság fejlesztése érdekében?
Csontváz Csontváz Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »