SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: Balaton, kikötőStartra kész a balatonfenyvesi kikötő-beruházásMegkezdődött az előkészítő tereprendezés a Balaton egyik legnagyobb, 300 férőhelyes, egymilliárd forintba kerülő balatonfenyvesi kikötőjének beruházásához, amelynek megépítése több mint egy évtizednyi várakozás és előkészítés után év végén beindulhat - tájékoztatta Heves István, a beruházó Előny Kft. egyik tulajdonosa. Mint mondta, az időközben karcsúsodott tervek megvalósításához szükséges egymilliárd forintnyi forrást csak részben fedeznék a ma már dupla garanciát igénylő banki hitelből, vagy kockázati tőkéből, a hiányzó összeget a kikötői férőhelyekre előre megkötött szerződések, bérleti díjak biztosítanák. ![]() A beruházó társaság három magyar magánszemély tulajdonában lévő projektcég, amely hat évnyi előkészítés után 2006 elején kezdte meg az engedélyek beszerzését egy korszerű kikötő, majd egy kétmilliárd forint ráfordítást igénylő négycsillagos szálloda, wellness és konferenciaközpont megépítésére. Heves István szerint ma is csak részben kiaknázottak a Balaton vitorlásturizmus számára nyújtott lehetőségei, a kikötői ellátottság szempontjából pedig fehér foltnak számít a tó délnyugati része, ezért nem lehet kétséges, hogy van és lesz kereslet a balatonfenyvesi férőhelyek iránt. A tervek szerint 30-40 helyet biztosítanak majd a helyi vitorlásélet támogatására, a többit pedig elsősorban magyar vitorlázóknak kívánják értékesíteni. Ha nem lesz rá elég fizetőképes belföldi kereslet, csak akkor adják bérérbe a megmaradt helyeket a jelenleg legnagyobb érdeklődés mutató skandináv, illetve lengyel charterező cégeknek - mondta az ügyvezető. Amennyiben a kikötőépítés gazdaságossága beigazolódik, és az idegenforgalom visszaáll legalább a 2008-as év szintjére, akkor vág bele az Előny Kft. a projekt második ütemének, a 150 férőhelyes szálloda, wellness- és konferenciaközpont megépítésébe. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a női tulajdonú cégek a megrendelések csak elenyésző százalékát kapják?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

