SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésTerjednek a helyi pénzekHelyi pénz bevezetését tervezik balatoni korona néven Veszprémben és térségében 2012-től - jelentette be Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) hétfőn. Ezzel újabb "pénzzel" gyarapodik a helyi fizetőeszközök köre, a jegybank szakértői szerint azonban a "helyi valuták" nem jelentenek konkurenciát a nemzeti fizetőeszköznek, vagyis a forintnak. Eddig a gyakorlatban egy helyi pénz működik, a soproni kékfrank, amely 2010 áprilisában jelent meg, kibocsátására létrejött a Ha-Mi Szövetkezet. Az utalvány bevezetésénél azzal érveltek, hogy biztosítani fogja a gazdasági kapcsolatban levő szövetkezeti tagok között a hivatalos fizetőeszköz nélküli elszámolásokat, így az utalvány használatával javul a vállalkozások helyzete, mivel összekapcsolja a szükségleteket és kapacitásokat, és így helyben több szolgáltatás és áru cserélhet gazdát. Az elfogadóhelyek egy része 5-15 százalékos kedvezményt ad a vásárlónak kékfrank használata esetén. ![]() Az utalványok ellenértékét a Ha-Mi Szövetkezet a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél helyezi el betétként. Egy kékfrank utalvány egyenlő egy forinttal, viszont 2 százalék + áfa jutalékot vonnak le attól az ügyféltől, aki ismét forintra szeretné visszaváltani a kékfrankot. Ettől a készpénz-helyettesítőtől azt várták, hogy akár a helyi kereskedelmi forgalom 15-20 százalékát is átveheti. A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület ezév januárjában jelentette be, hogy az ősz elején forgalomba hozza a hatvanezernél is több lakosú térség saját pénzhelyettesítőjét, a rábaközi tallért. Az utalvány kibocsátója szintén a soproni kékfrankot megszervező Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet lesz. A kibocsátók közlése szerint céljuk a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása a céljuk, de arra számítanak, hogy a rábaközi fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válik. A helyi pénz bevezetésére további kezdeményezések is indultak, ilyen a pécsi korona, valamint a debreceni fantallér, és már Szegeden is hasonlót fontolgat az önkormányzat. A regionális fizetőeszközökkel a térségi gazdaságot, illetve a gazdaság szereplői közötti kapcsolatot próbálják erősíteni. Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi és értékpapír-elszámolási területének igazgatója az MTI-nek korábban kifejtette: ezek a jogilag utalványnak számító fizetőeszközök csak korlátozottan használhatóak fizetésre, mivel zárt körben használják őket, így a jelenlegi szabályozási környezetben nem engedélykötelesek. A szakember szerint a törvény egyértelműen kimondja, a hatóságoknak kell mérlegelniük, hogy a pénzhelyettesítő mikor kezdi el feszegetni a "korlátozottság" definícióját. Az MNB egy áprilisi tanulmányában a szakértők a "helyi pénzek" kockázataira igyekeztek felhívni a lakosság figyelmét. A tanulmány rámutat arra, hogy ezek a pénzek gyakorlatilag utalványok, az utalványok birtokosai pedig kockázatokat kénytelenek elviselni, miközben utalványaik nem rendelkeznek a már meglévő törvényes fizetőeszközökhöz képest extra tulajdonságokkal. Az utalványt elfogadók két hitelkockázattal is szembesülnek - húzzák alá. Egyrészt az utalvány kibocsátójának a kockázatával, tehát azzal, hogy az utalvány kibocsátója csődbe megy vagy fedezetlenül bocsát ki utalványt, és az utalvány birtokosai korábban befizetett pénzük jelentős részét nem kapják vissza. A másik elem az utalványok fedezete mögött álló hitelintézettel kapcsolatos kockázat, vagyis annak a kockázata, hogy a fedezetet kezelő hitelintézet megy csődbe - mutattak rá az MNB szakértői. A tanulmány megállapítja azt is, hogy a "helyi pénz" egyik sokat hangoztatott előnyét, a helyi lakosok és vállalkozások helyben történő vásárlásai következtében bekövetkezett forgalomnövekedést nehéz kimutatni. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 2 hozzászólás
CEBVEN 2011. szeptember 07. szerda, 12:37 Árút e nélkül is lehetne cserélgetni. ) De szó nincs adócsalásról. Az ÁFÁ-t természetesen forintban kell és lehet befizetni a helyi pénzes számlák után is. APEH Béla 2011. május 20. péntek, 17:18 Ez az egész egy jó nagy adócsalás! Egymás között árut cserélgetnek, de az ÁFÁ-t senki sem fizeti meg utána. Az utaikat meg az adófizetők pénzéből szeretnék megépíttetni! GRATULA. Ez is csak ebben a Pannoptikumban fordulhat elő! |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy Hódmezővásárhelyen a Vállalkozásfejlesztési és Tanácsadó Központ 2006-ban rendezte meg első alkalommal a helyi termékek vásárát.
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

