SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: Kuba,Éledezik Kubában a magánszektorSorra nyílnak Kubában a magánvállalkozások, mióta Raúl Castro tavaly korlátozott mértékben ugyan, de utat nyitott a magánvállalkozások előtt, a legtöbben az eddig illegálisan űzött tevékenységüket legalizálják. A jelekből ítélve a kubaiak - ki buzgón, ki óvatosan - élnek a kormány ajánlatával, hogy dolgozzanak maguknak: kávét árulnak, házat adnak bérbe, rattanbútorokat készítenek, és a csempészett DVD-től a házi készítésű borig a legkülönbözőbb dolgokkal házalnak. Raúl Castro elnök, hogy életet leheljen a halódó gazdaságba, tavaly korlátozott mértékben ugyan, de utat nyitott a magánvállalkozások előtt, miután figyelmeztetett arra, hogy az állami alkalmazottak tömege "a forradalom továbbélését veszélyeztetheti". ![]() A kubai kormány márciusra a 4,3 millió állami alkalmazott felét elbocsátja, és új engedélyek százezreit adja ki azoknak, akik csatlakozni akarnak a kis kubai magánszektorhoz. Azóta, hogy Fidel Castro 1968-ban minden vállalkozást államosított, ez a legjelentősebb gazdasági átalakítás. 2010 tíz végéig a kormány hetvenötezer vállalkozói engedélyt adott ki, és ezzel duplájára nőt a maszek vállalkozók száma - jelentette a kommunista párt lapja, a Granma. Ez azonban még mindig jóval kevesebb, mint ami ahhoz kellene, hogy az elbocsátandó dolgozóknak valódi alternatívát biztosítsanak, és nincs rá semmilyen biztosíték, hogy a piac el tud tartani több százezer magánvállalkozót. Az engedélyekre azonban gyorsan ráütötték a pecsétet, és a kormány arra biztatja a hivatalnokokat, hogy továbbra is így járjanak el. ![]() A The New York Times riportja szerint Havanna és más városok utcái fokozatosan életre kelnek, ahogy az emberek festett cégtáblákat raknak ki házaikra, napellenzőket szerelnek fel, és utcai elárusítópultokat állítanak fel. Egy elektromérnök, aki éveken át illegálisan működött, most szórólapokon terjeszti, hogy bármilyen berendezés javítását vállalja. Marisella és a férje, Ivan Barroso a kávézó működtetésére, valamint hús- és hal eladására váltott ki engedélyt tavaly novemberben. A házaspár élénk forgalmat bonyolít le, fokhagymás sertéshússal és friss tonhallal töltött péksüteményt árulnak 60 centnek megfelelő összegért a házuk bejáratánál. Az eladást a korábban iskolai könyvtárosként dolgozó, de a foglalkozásával hét évvel ezelőtt szakító asszony, valamint a mostohafia végzi. A férj, Barroso pedig halászik, beszerzi a disznóhúst és leszállítja a havannai megrendelőknek az árut. Korábban is halat és disznóhúst árult, de engedély nélkül, barátok és ügyfelek szűk körének. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a GVOP keretén belül pénzt nyert vállalkozások 25 százalékos előlegigényléssel élhetnek?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

