SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: energetika, napelem, DorogIndul a napelemek tömeggyártása DorogonMegkezdődött a tömeggyártás a Sanyo dorogi napelem-összeszerelő üzemének mindkét gyártósorán. A beruházással a cég háromszáznál több új munkahelyet létesített - közölte a vállalat szerdán. Horváth Csaba hozzátette, a "SOLAR III" üzembe állításával 2011 januárjára évente 315 Megawatt teljesítményű napelemet szerelnek össze és harminc százalékkal bővül az európai exportra termelő gyár kapacitása. A Solar III-as gyáregységet egy korábbi csarnokból alakították ki, termelőterülete kilencezer négyzetméter, 3,7 milliárd forint a technológiai fejlesztés értéke. A Sanyo első magyarországi gyára 1999-ben épült fel a Dorogi Ipari Parkban, légkondicionálókat, mobil telefonok és kéziszerszámok akkumulátorait és tölthető elemeket készítettek, a foglalkoztatottak létszáma 2007-ben elérte az 1.350 főt. A társaság 2005-ben ide telepítette a napelem modulok összeszerelését, 2007-ben indult a második napelem gyár tömegtermelése. A mostani bővítéssel az üzem eléri a korábbi létszámot és a legnagyobb napelem-panel összeszerelő vállalat a Sanyo csoporton belül. A Sanyo gyártja jelenleg az egyik leghatékonyabb, fotovoltaikus napelemet, amely a visszavert fényt is hasznosítja, árnyékban is működik. A vállalat 2007-ben a világ napelemgyártói között a 10-11. helyet foglalta el, 2012-re az első négy közé szeretne kerülni. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 15 hozzászólás
Jani 2011. november 21. hétfő, 19:51 Sziasztok! Évek óta próbálom követni az eseményeket, de most már tényleg érdekelne, hogy hol lehet rendelni és mennyiért? Mikrobi 57 2011. június 27. hétfő, 08:49 A Napcserép és a hasonló magyar találmányok sora azért reménytelen mert a mindenkori politikai elit üzleti érzéke NULLA. Bezzeg Kína! Ott még a fából vaskarikát is megoldják-(kommunista vezetéssel- kapitalista gazdaság)- mert kiváló az üzleti érzékük, jó a szervezés, erejüket nem vesztegetik politikai csatározásokra és a törvényük szilárd, kemény, aki lop, az lóg. A mi honatyáink tehetsége kimerül az adójogszabályok megszülésében és abban, hogyan szedjék be (el ) a pénzt. 20 év alatt még addig sem jutott a jog és törvényalkotás, hogy kimondja- egy cég vagy vállalkozás által elvégzett munka mindaddig a kivitelező cég tulajdona, amíg az annak ellenértékét valakitől meg nem kapja. Az elvégzett munka ki nem fizetése a fizetési határidő leteltével, pedig lopás. Karnis Lászlóné 2011. február 01. kedd, 20:13 Én is osztom Kiss Józsefné kérdését, lehet e majd itthon kapni és mennyiért, vagy tényleg Münchenből kell majd megvegyük, csak nem mindegy, hogy mennyiért, mert ott kint egy 0-val több a jövedelem, no meg a nyugdíj is. A napcserép engem is érdekelne, hogy miért nem karolja már fel a magyar állam, vagy valaki a sok pénzes ember közül, vagy arra várnak, hogy valaki kintről megvegye, soha sem gazdálkodtak jól a magyarok, a jó dolgokat hagyják elveszni, a drágát pedig megveszik. Üdv. egy magyar rokkantnyugdíjas, 60-on túl. kálmán lajos 2011. január 29. szombat, 18:54 Nem igazán érdekli az embereket a jó dolog !!!!!! blaha60 2011. január 27. csütörtök, 23:28 Mi van a " MAGYAR CSODACSERÉPPEL ??? " Kiss Józsefné 2011. január 27. csütörtök, 18:54 Tisztelt Cím! Gratulálok a munkájukhoz! Szeretnék érdeklődni, hogy ez a magyar lakosságnak mennyiben jelent könnyebbséget, és szeretnék érdeklődni a magyar árakról. Természetesen magánszférában érdekel. Tisztelettel: Kissné Valéria Makóról. Frenky 2011. január 27. csütörtök, 10:36 Aközel három száz "Uj munkahely" az pont az a mennyiség amenyit kirugtak amikor elvitték az akumulátor gyártást Kinába.És ezt mikor viszik?melyik nap mondják meg ezer embernek hogy holnaptol nem lesz mit enniük Bánki-Horváth Péter 2011. január 20. csütörtök, 12:12 Tisztelettel érdeklődnék, hogy miért nem lehet az e-mail címen kérdést feltenni????? Ha már van levelezési cím akkor sajnálom a lehetőség kimenetelét ami nem lehetséges!! VAGY A MEGKERESÉS UTÁN VISSZAHÍVNAK? De telefont nem kérnek!!!! Kukorita 2011. január 19. szerda, 15:25 baILeYs! Csak az a baj hogy a gyár tele van szlovákokkal a magyart pedig elutasítják. Én dolgoztam ott, igaz nem most , de már akkor is többségben volt a szlovák munkás. Sajnos..... AFH 2011. január 19. szerda, 14:58 baILeYs. Nem érted? Szomorú.Magyar emberek kapnak munkát(a gépsoroknál) ,igen a minimálbér felett valamivel.Az igazi profit -hozzáadott érték a német tulajdonosnál csapódik le,ugyanakkor nézd csak meg mekkora támogatást kap 4,5 milliárd Eus és majd egymilliárd forintos hazait.Gyakorlatilag a magyar állam finanszírozza a bért,járulékokat stb.És a 4,5 milliárd is a magyar eu-pénzek terhére megy. Hogy mit akarok szerinted? Tulajdonképpen semmit. Laci 2011. január 19. szerda, 14:39 Nekem az fáj a legjobban,hogy minden,és mindenki nyugat-magyarországra települ !!!! Utánna meg keletről toborozzák a munkaerőt éhbérért.... Talán gondolkodni is kellene. A kormány miért nem irányítja egy kicsit tudatosan? Lobbizhatna,érdekelté tehetni a nagytőkét,így talán a keleti régiónak is lenen esélye a felzárkózásra. B.A.Z. 2011. január 19. szerda, 13:23 A közeljövőben pont napelmeles rendszert akarok vásárolni. Remélem, csak lehet valahol vásárolni ebből a termékből. Minden esetre a munkaerő szempontjából is jó hír. Bandi 2011. január 19. szerda, 13:21 Maffia.? baILeYs 2011. január 19. szerda, 13:18 Összeszerelö tevékenység - import alkatrészek-export késztermék. Kérdés, hogy mennyi a hozzáadott érték. Viszont magyar embereknek ad munkát (és persze bért-nem túl magasat) és adózik , befizeti a járulékokat stb. Mit akar még AFH ? AFH 2011. január 19. szerda, 12:50 Ez remek hír, csak az a baj, hogy Magyarországon nem forgalmazzák közvetlenül,Münchenből lehet megvenni.Így aztán magyar is meg nem is, a profit pedig hova is kerül? |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Sikeres Magyarországért hitelprogram fő célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutása?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

