Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: papíripar, Mórahalom

2010.12.21 17:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Milliárdos papíripari beruházás Mórahalmon

Mintegy négymilliárd forintból alakított ki korszerű hullámkarton-gyártó üzemet a mórahalmi Homokháti Térségi Agrár-Ipari Parkban a belga Pacapime csoport magyarországi leányvállalata; a fejlesztés folytatódik, s a beruházás teljes költsége megközelíti a tizennyolcmilliárd forintot - közölte Ludo Pissens, a Pacapime Kft. ügyvezetője, a vállalkozás egyik tulajdonosa kedden a Csongrád megyei kisvárosban.

A cég választása elsősorban a szerb és a román határ közelsége miatt esett Mórahalomra, ahol főként mezőgazdasági termékek, zöldségek, gyümölcsök csomagolásához használatos hullámkarton dobozokat állítanak elő - mondta a szakember a beruházásról tartott sajtótájékoztatón.

A vállalkozás az ipari parkban százezer négyzetméternyi területet vásárolt meg, ebből tízezer négyzetmétert már beépítettek. A beruházás első ütemének összköltsége mintegy négymilliárd forint - 15 millió euró - volt, ebből négyszázmillió forintot fedezett uniós támogatás. Az utolsó nagy értékű berendezés hétfőn érkezett meg az üzembe, de a termelés már 2009 februárjában elkezdődött. A gyárban - ahol jelenleg húsz alkalmazottat foglalkoztatnak - az első esztendőben tízezer tonna csomagolóanyagot állítottak elő, a magyar leányvállalat forgalma pedig ötmillió euró volt - tudatta az ügyvezető.

A mórahalmi fejlesztésről három esztendővel ezelőtt született döntés, az európai és a magyar gazdaságot időközben ért recesszió ellenére a cég célkitűzései változatlanok három-négy éven belül a Pacapime hatvanötmillió eurós beruházással negyvenötezer négyzetméteres gyártó- és raktárbázist alakítanak ki a homokháti kisvárosban, ahol közvetlenül száz, közvetve további száz embernek adnak majd munkát, a vállalkozás éves forgalma pedig eléri majd az ötvenmillió eurót - hangsúlyozta Ludo Pissens.

Jelenleg a nyers hullámkartonívek nyomtatása, formára vágása, hajtogatása folyik az üzem szinte teljesen automatizált gépsorain, de már elkezdődött a kartongyártó, úgynevezett hullámosító gépsornak helyett biztosító, új tizennégyezer négyzetméteres részleg építése is.

A belga családi tulajdonban álló Pacapime Belgium NV elődjét 1920-ban alapították, a cégcsoport ma Európán kívül Afrikában és Ázsiában van jelen, összesen több mint ezer alkalmazottnak ad munkát éves forgalma pedig eléri a 150 millió eurót. Kezdetben elsősorban szállításhoz használatos hullámkartont gyártottak, termékeik - elsősorban a nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően - azonban megjelentek az áruházak polcain. Az élelmiszer ipari vállalkozások mellett a Pacapime fontos partnerei az autó- és bútoripari cégek, a Benelux államokban, Francia- és Németországban - közölte az igazgató.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy 2000. és 2006. között körülbeblül 40 százalékkal növekedett a bio termékek gyártásaval foglalkozó vállalkozások száma?
Csontváz Csontváz Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »