Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: szakképzés,

2010.10.05 17:21:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Szakipari centrum épül Tamásiban

Közel ötszázmillió forintos beruházással szakipari centrumot épít Tamásiban a Hérosz Zrt., amely a jövőben önálló fa- és fémipari gyártóbázisra kíván támaszkodni - közölte az építőipari cég.

A budapesti székhelyű zrt. tájékoztatása szerint a 2011 júniusában elkészülő, 3.500 négyzetméteres üzemcsarnokban épületasztalos, lakatos műhelyeket és raktárakat alakítanak ki, a létesítmény alapkövét a napokban helyezték el a város északi határában. A 458 millió forintos beruházást 228 millió forinttal támogatja a Dél-dunántúli Operatív Program.

A fejlesztés célja, hogy bővítse a főként generál kivitelezéssel foglalkozó cég építőipari tevékenységét; a társaság úgy véli, hogy várhatóan jelentős beruházások valósulnak meg a térségben európai uniós forrásból - írta közleményében a Hérosz Zrt.

A 2009-ben 18,5 milliárd forintos árbevételt elért társaság huszonnégy fő foglalkoztatását vállalta tamási telephelyén. A szakipari centrum az épülettechnikai termékek gyártása mellett a tamási Vályi Péter Szakképző Iskola gyakorlati képzőhelye is lesz, amely a cég szerint kielégíti majd a Hérosz Zrt. munkaerőigényét.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint már csak idő kérdése az iparűzési adó eltörlése?
Csontváz Csontváz Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »