SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: kkv, export, ITDHBefektetési tanácsok kkv-knakKkv Befektetési Akadémia néven új programsorozatot indít az ITD Hungary Zrt. A program célja, hogy a cégek a piaci igényeknek megfelelő, jól dokumentált projektterveket tudnak összeállítani. A HIP-program tapasztalatai azt mutatták, hogy a magyar vállalkozások a jelenleginél sokkal sikeresebben nyerhetik meg maguknak a befektetői rokonszenvet, ha ismerik a befektetők igényeit, megfelelő üzleti tervekkel rendelkeznének, és - nem utolsó sorban - hatásosan tudnák prezentálni projektjük előnyeit. Ezek a felismerések hívták életre az ITD Hungary új kezdeményezését, a KKV Befektetési Akadémia (BAK) elnevezésű programsorozatot. A rendezvény résztvevői mindazon ismeretre szert tehetnek, amelyek révén sikeresebben képviselhetik projektjeiket, és a piaci igényeknek megfelelő, jól dokumentált projektterveket tudnak összeállítani. Az képzés utolsó fázisában a vállalkozó szellemű projektgazdák versenyszerűen meg is mérettethetik projektjüket - a gazdasági életben sikeresen működő, befektetéssel foglalkozó cégek delegáltjaiból álló szakmai zsűri előtt. A programsorozat első szakasza az elmúlt napokban fejeződött be, nagy sikert aratva a résztvevők körében. Az ország valamennyi megyéjéből érkeztek jelentkezők: összesen hatvan vállalkozás képviseltette magát. A képzés első fázisában a befektetők elvárásaival ismerkedhettek a hallgatók. A képzés október végén a befektetési projekt üzleti tervének elkészítéséhez szolgáló útmutatással, tanácsokkal folytatódik. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a mikro- és családi vállalkozások behajtandó kintlevősége 240 milliárd forintot tett ki 2006 nyarán?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

