Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: agrár, dísznövény, piac

2010.09.09 13:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Nagyobb piacra vágynak a dísznövénytermesztők

Magyarországon évente egy ember virágra és dísznövényre mintegy huszonöt eurót (hat-hétezer forintot) költ. A cél az, hogy ez két-három éven belül évi tíz euróval növekedjen, hiszen a fejlett uniós országokban már megközelíti, vagy akár meg is haladja a száz eurót - mondta Treer András, a Dísznövény Szövetség és Terméktanács alelnöke.

A dísznövénytermesztés Magyarországon elsődleges árukibocsátás szintjén hatvan-hetvenmilliárd forint értéket állít elő. Ez a Dísznövény Szövetség alelnöke szerint a válság miatt az utóbbi években stagnál, ami a belföldi forgalom egy helyben topogásában, illetve némi visszaesésében, továbbá a kivitel mintegy tíz-húsz százalékos visszaesésében mutatkozik meg.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a dísznövény- és virágtermesztés magyarországi lehetőségei jók. Mind éghajlati, földrajzi, mind pedig energetikai szempontból az ország lehetőségei megfelelőek az ágazat fejlesztésére. Ez utóbbi tekintetben Treer András külön is kiemelte: a termálenergiát az eddiginél nagyobb mértékben kellene alkalmazni az üveg- és fóliaházak fűtésére tekintettel arra, hogy Magyarország geotermális adottságait tekintve a második-harmadik helyen szerepel a világranglistán.

mti

Jelenleg Magyarországon mintegy 2.350 hektáron termelnek szabadföldön dísznövényt, a fedett terület nagysága pedig eléri a háromszáznegyven hektárt. A lehetőségek függvényében azonban ez a terület lényegesen - akár a többszörösére is - növelhető volna. Ehhez azonban szükséges lenne a versenyfeltételek javítása. A szakember példaként említette az áfa mértékét, amely jelentős hátrányt jelent a magyar termelőknek, mivel például Hollandiában hat százalék ezeknek az áruknak az általános forgalmi adója, Magyarországon pedig huszonöt százalék.

A szakemberek szorgalmazzák, hogy Magyarország is kapcsolódjon be az úgynevezett Green City programba, amely a városok zöld felületeinek növelését tűzte ki célul az unió országaiban.

Treer András tájékoztatása szerint e hónap közepén rendezik a 17. Hortus-Hungaricus nemzetközi kertészeti kiállítást Szigetszentmiklóson, ahol több mint kétszáz cég mutatkozik be. A kiállítók többsége magyar, de érkeznek a bemutatóra Szerbiából, Szlovákiából, Hollandiából, Romániából, Szlovéniából, Olaszországból, Németországból, Görögországból és Franciaországból is kiállítók.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy Székelyföld tárt karokkal várja a magyar befektetéseket: az ottani cégvezetők az ajánlják, a magyar üzemek egy részét telepítsék át a szomszédba?
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »