SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: válság, kkv, csőd, NémetországSzázezer cég mehet tönkre NémetországbanNémetországban több mint százezer vállalkozást veszélyeztet a fizetésképtelenség egy kedden bemutatott vizsgálat eredménye szerint. A Creditreform céginformációs szolgáltató felmérése szerint a páratlanul lendületes gazdasági növekedés ellenére alig mérséklődik a csőd szélén egyensúlyozó vállalatok száma, összesen száztizenháromezer cég tartozik a gyenge fizetőképességű társaságok kategóriájába, a tavalyi száztizenötezer után.![]() A Németországban működő 3,3 millió gazdasági társaságnak ez a 3,46 százaléka, míg 2009-ben 3,54 százalék számított gyenge fizetőképességűnek. A válság előtti utolsó évben, 2007-ben 90.500 cég, az összes vállalkozás kevesebb mint három százaléka volt a fizetőképesség határán a Creditreform kimutatása szerint. Gazdasági ágazatok szerinti bontásban az idén a vendéglátóiparban a legmagasabb, kilenc százalék a kockázatos cégek aránya, a legalacsonyabb, két százalékos arányt pedig a vegyiparban regisztrálta a fizetőképességet vizsgáló szolgáltató. Az idén várhatóan harmincégy-harminchatezer között lehet a tönkrement vállalkozások száma Németországban, a tavalyi harmincháromezer után, és 2011 még nehezebb lehet, mint az idei év, mert elmúlnak az állami gazdaságélénkítő programok és a recesszió utáni készletfeltöltés egyszeri hatásai. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a KIOP egyes projektösszegei a kisvállalkozások számára soknak tűnhetnek, de konzorciumba tömörülve közösen pályázzanak a fejlesztésekre?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

