SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: autóipar, Opel, Volkswagen, MercedesGázt ad a járműiparA Népszabadság információi szerint szeptemberben jelentős magyarországi járműipar-beruházásról szóló döntéseket hoznak nyilvánosságra. A napilap keddi száma ismerteti, hogy az Opelnek és a Vauxhallnak is beszállító GeneralMotors Powertrain Szentgotthárdon bővíti a motorgyártást. A tervek szerint 2013-ra megdupláznák a jelenlegi évi négyszázhatvanezer darabos kapacitást. Az 1,6, valamint 1,8 literes benzinmotorokból álló termékpaletta ezer köbcentiméteres háromhengeresekkel, valamint 1,4-1,6 literes benzines és 1,6 literes dízelekkel bővülne.A kisebb motorok már Euro6-os környezetvédelmi besorolásúak, és kisebb fogyasztásúak, miközben teljesítményük meghaladja nagyobb lökettérfogatú elődeikét. Szentgotthárdon jelenleg hatszáz alkalmazott és háromszázötven bérelt külsős dolgozik, a bővítés hétszáz-nyolcszáz új munkahelyet jelent majd. Idén kétszázhúszezer motor és kétszázhetvenezer hengerfej előállítása a terv a magyarországi General Motorsnál. Az Audi is bővítésre készül: a német Handelsblatt és az Automobilwoche után az Ingolstadtban megjelenő Donaukurier is megerősítette, hogy az Audi Hungaria Motor 2012-től A3-as szedánokat is gyárt majd Győrben. A hírt sem a magyarországi, sem a németországi központban nem kívánták kommentálni - írja a Népszabadság. Menetrendszerűen halad a kecskeméti beruházás: a Mercedes nyolcszázmillió eurós invesztíciója első lépésben közvetlenül kétezer-ötszáz új munkahelyet jelent, de a beszállítók által akár ennek négyszerese is lehet a közvetve foglalkoztatottak száma. A nullszériás autók 2011 őszén gördülnek le a szalagról, 2012-ben pedig már üzemszerűen termel az autógyár. A Mercedes Benz személyautó ágazatának igazgatója, Rainer Schmückle a Népszabadság kérdésére elmondta, hogy elképzelhető további beruházás, hiszen a megvásárolt közel félezer hektárnyi területen jóval nagyobb gyár is elfér. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 2004-ben mintegy tízezer hazai vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

