SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: agrár, baromfi, JapánA csibeválogatók alkonyaKettős értelemben is nemes foglalkozás volt valaha Japánban a csibeválogatóé: egyrészt azért, mert lényege éppen a kiscsibék nemének kiderítése, másrészt azért, mert megbecsült szakmának számított. Művelői kitűnően kerestek, sokat utaztak külföldre és biztos állásuk volt - ám a technológiai változások nyomán ma már nincs olyan nagy szükség speciális szaktudásukra, és kevesebben jelentkeznek erre a pályára. A naposcsibe nemi szervének megkülönböztetésére szolgáló módszert 1933-ban találták fel, forradalmasítva a baromfitenyésztést. A japánok olyan ügyesen művelték ezt a szakmát, hogy nagy nemzetközi kereslet mutatkozott szaktudásuk iránt. Most a japán társadalom változása veszélyezteti ezt a mesterséget. ![]() A japán fiatalok a városokba igyekeznek, és ez a szakma már kevésbé vonzza őket. Nodera Acusi, egy 30 éves gyakorlattal rendelkező japán szakember felpanaszolta, hogy két e-mailt is kapott, az egyiket Magyarországról, a másikat Dániából, mindkettőben japán csibeválogató kiküldését kérik, de senkit nem tud biztosítani a feladatra. Ugyanakkor az igény is csökken a japán szakemberek iránt, mivel olyan fajtát sikerült kitenyészteni, amelynél a nősténycsibe tollazata hosszabb, és így könnyebben felismerhető. Így a válogatók száma is fogy, a hajdani több mint ezerből már csak néhány száz maradt. A szakma Nagojában működő szakiskolája a fennmaradásáért küzd, idén csak három hallgatója végez. Pedig anyagilag ma is vonzó a csibeválogatás. A legjobb szakemberek 1 millió 260 ezer jent (mintegy hárommillió forintot) is megkereshetnek egy hónapban, ehhez jön még a külföldi utazások nyújtotta pluszjövedelem. Ám a száz százalékos pontossághoz és a csaknem világrekordot jelentő, csibénként mintegy három másodperces azonosítási időhöz nagyon sok gyakorlás szükséges, csak kevesen érik el ezt a szintet. Bob Martin, egy korábbi csibeválogató és baromfitenyésztő a The Specialist Chick Sexer című könyvében megírta, hogy a sikerhez rengeteg önfegyelemre, gyakorlásra, nagy összpontosításra és arra van szükség, hogy az ember bízzon az ösztöneiben. No meg erős kézre és jó szemre, és arra is, hogy igazi szenvedéllyel művelje hivatását. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy Magyarországnak a több ezer oldalas dokumentumok helyett megvalósításra van szüksége, melynek során a stratégiaalkotás és a teljesítménymérés elválaszthatatlanok.
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

