SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, alma, Szabolcs, felvásárlásJó árakkal indul az alma felvásárlásaA vártnál jobb felvásárlási árakkal indult az idei almaszüret az egyik legnagyobb termőhelyen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta Kovács Lajos a Hungarogoldfruct Zrt. igazgatója. A legjelentősebb hazai feldolgozó, a felvásárlási árban is meghatározó szerepet betöltő, osztrák érdekeltségű Agrana-Juice Magyarország Kft. vásárosnaményi üzeme most például kilogrammonként huszonnégy forintot fizet a léalma kilogrammjáért - mondta az Alma Terméktanács által alapított cég vezetője. Hozzátette: az utóbbi három év legmagasabb almafelvásárlási ára a kevesebb almatermés miatt alakult ki, s nem tudni, hol áll meg, hiszen "valóságos harc indult" a piacon az áru megszerzéséért.![]() A feldolgozó cégek átvevő telephelyeket alakítottak és alakítanak ki a nyírségi településeken, s helyben kínálnak értékesítési lehetőséget a termelőknek. A rendkívül rossz időjárás miatt "nagyságrendekkel" kevesebb alma termett az idén az országban, így Szabolcsban is, egyes becslések szerint ötven százalékkal is kevesebb a gyümölcs, mint tavaly volt. A szélviharok, jégesők leverték a termés jó részét, a sok eső pedig akadályozta a növényvédelmet, nem tudtak időben permetezni a gazdálkodók, így nagyon kevés a jó minőségű alma. Még a rezisztensnek tartott fajták nagy része is áldozatául esett a gombafertőzéseknek. Szabolcsban a megyei agrárkamara becslése szerint kétszáz-kétszázötvenezer tonna almatermés várható. Eddig még csak kevés termelő kezdte meg a szüretelést, kivárnak, hátha nő még a fákon az alma, amely a csapadékos időben nem fejlődött kellően a nyári hónapokban. Kovács Lajos elmondta, hogy a kevés minőségi étkezési alma felvásárlása még meg sem kezdődött. A termelők az étkezési célú gyümölcsért is jobb árat remélnek az idei őszön minden korábbinál, akár hatvan-hetven forintos induló árra is számítanak, persze, nem tudni, a piac megad-e majd ennyit - mondta a Hungarogoldfruct Zrt. igazgatója. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az IVSZ, valamint a gazdasági élet prominens személyiségei a kormány szakmai vezetőinek bevonásával dolgoz ki cselekvési tervet az információs társadalom és tudás-intenzív gazdaság fejlesztése érdekében?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

