Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Alapítás - Fejlesztés

Címkék: turizmus, fürdő, Mórahalom

2010.09.03 14:21:50 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Fejlesztések a mórahalmi fürdőben

Novemberben nyit az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő új, háromezer négyzetméteres családbarát szárnya; a nyolcszáznyolcvanmillió forintos beruházástól a turisztikai szezonalitás csökkenését várják - közölte Nógrádi Zoltán, a homokháti kisváros polgármestere.

A tavaly decemberben elindított beruházáshoz az önkormányzat négyszáznegyvenmillió forintnyi támogatást nyert a Dél-Alföldi Operatív Program pályázatán, az önerőhöz szükséges forrást pedig kötvénykibocsátással teremtette elő a város - mondta a politikus a helyszínen rendezett bejáráson.

A kivitelező Ferroép Zrt. az elmúlt hónapok során fedett gyermekfürdőt és szauna parkot hozott létre, ezzel a fürdő alapterülete háromezer négyzetméterrel, vízfelülete több mint négyszáz négyzetméterrel bővült. A fejlesztésektől a jelenlegi háromszázezret meghaladó látogatószám nyolcvanötezres bővülését várják.

A fejlesztés után a legkisebbeket többszintű kaland- és élménymedence, gyermek- és a bébi pancsoló, és két fedett csúszda, játszóház, babaaltató várja. A szülők és nagyszülők kikapcsolódását termál ülőmedence, jacuzzi, a kneipp-medence, jégkása kút és sokszínű szolgáltatást nyújtó szaunavilág garantálja, több új pihenőtér és egy napozóteraszt is épült - ismertette a beruházás részleteit Nógrádi Zoltán. Hozzátette: a bővítés után összesen huszonegy medence várja a vendégeket, s a fürdő százhét embernek ad munkát. A megnövekedő gyógyvízszükséglet fedezésére 2011-ben egy tartalék termál kutat is fúrnak - közölte a polgármester.

A hatezer lelkes kisvárosban a fürdő bővítésével párhuzamosan zajlik a 2,7 milliárd forintból épülő négycsillagos Hotel Colosseum Konferencia és Wellness Szálló kivitelezése - a hotel várhatóan jövő tavasszal nyit -, valamint a háromszintes kistérségi járóbeteg szakellátó központ kialakítása is, amely már szeptember végén megnyithat.

Mórahalmon a vendégéjszakák száma 2009-ben meghaladta a harmincháromezret, s négy-öt olyan hétvége is akadt, amikor lehetetlen volt szabad ágyat találni a város hetvenkilenc szálláshelyén - közölte Nógrádi Zoltán.

Balog László, a fürdő vezetője elmondta: a folyamatban lévő beruházások, a kedvezőtlen időjárás és a szegedi Aquapolis nyitása ellenére a létesítmény látogatottsága csupán néhány százalékot csökkent, s várhatóan 2010-ben is sikerül elérni a háromszázezres vendégszámot. Az aktív marketingtevékenységnek köszönhetően megduplázódott a Vajdaságból érkezett vendégek száma, akik már a látogatók több mint egyötödét adják - tette hozzá a szakember.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy hazánk térségünk innovációs központja lehet, ha él a lehetőségeivel? E szerep betöltését segíti a 19 magyar intézmény összefogásával megalakult Közép- és Délkelet-európai Innovációs Térség (CEIA).
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »