Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: agrár, búza,

2010.09.02 12:21:00 - Baon

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Gabonapiac - sokat bukhatnak az előrelátó gazdák

Ezekben a napokban negyvennyolc-ötvenötezer forint között mozog az étkezési búza felvásárlási ára, mert nem termett annyi, mint 2009-ben. Ez magasabb a tavalyinál, viszont alacsonyabb az adriai kikötőkben érvényes ötvenhét-ötvenkilencezres árnál - mondja a Felsőszentivánon termelő Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.

A kenyérgabona ára magával rántja a takarmánygabonát is. A búzánál negyvenkétezer, a kukoricánál negyvenezer, az árpa esetében harmincötezres árról beszélt a szakember. Ez pedig azt jelenti, hogy a sertés-, vagy a marhatenyésztők néhány hónapon belül emelik a hús átadási árát.



Még lábon van a napraforgó, de már kilencvenötezres árról beszélnek a kereskedők, ami huszonöt-harmincezer forinttal több, mint a tavalyi érték. Vancsura József megjegyezte, hogy sokan huszonhat-huszonnyolcezer forintért előre lekötötték a búzájukat, így ezek a termelők jelentős összegektől estek el.

Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének az elnöke azt mondja, hogy az emelkedő takarmányár miatt hamarabb értékesítik a gazdák a négylábúakat Nyugat-Európában. Ez pillanatnyi túlkínálathoz vezet nemzetközi piacon, mely idehaza is árcsökkenéshez vezethet. A közeljövőben a magyar gazdák miatt húsárnövekedés nem várható.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az USA-beli kis vállalatok kutatásra és fejlesztésre szánt ráfordításai hétszer-nyolcszor nagyobbak, mint az európai kkv-ké?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »