SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: kiskereskedelem, forgalomCsökkent a hazai élelmiszer-kereskedelmi forgalomMagyarországgal együtt tíz fejlett európai országban kevesebb élelmiszert adott el a kiskereskedelem a második negyedévben, mint tavaly április-júniusban, az értéket tekintve szintén tíz országban, köztük a magyar piacon regisztrált mínuszt a Nielsen piackutató vállalat. A legnagyobb arányú, négy százalékos mennyiségi növekedést a török és szlovák piacon mérték, míg a spanyol, a svájci, a portugál és az ír piac három százalékkal bővült a második negyedévben, a múlt évi bázishoz viszonyítva. Az értéket tekintve Magyarországon három százalékkal kisebb bevételt értek el az élelmiszer-üzletek idén április-júniusban, mint a tavalyi hasonló periódusban. Az első negyedévhez képest alig változott a mutató. Ugyanakkor az élelmiszer-kereskedelem átlagára csekély mértékben csökkent. ![]() Három százalékkal esett vissza a kiskereskedelmi forgalom Magyarországgal együtt öt százalékkal csökkent a bolti forgalom értéke Finnországban és Görögországban, két százalékkal Németországban és Olaszországban, illetve egy százalékkal Hollandiában, Norvégiában, Csehországban, Lengyelországban és Svédországban. A Nilesen szerint pontosítja a képet, hogy Finnországban az átlagár hét százalékkal csökkent egyik évről a másikra. A közlemény idézi Szalókyné Tóth Juditot, a Nielsen ügyvezető igazgatóját, aki szerint Európában csalódást okoztak az első negyedév pozitív trendjei után a fejlett országok FMCG kiskereskedelmének második negyedévi eredményei. Az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma értékben, nominálisan mindössze átlag 0,9 százalékkal nőtt a második negyedév során, a tavalyi negyedik-hatodik hónaphoz képest. Ez a mutató most először került plusz egy százalék alá négy év alatt, amióta a Nielsen elkezdte az élelmiszer-kiskereskedelmet európai összehasonlításban elemezni. A huszonegy vizsgált ország átlagos inflációja a tavalyi harmadik és negyedik negyedévi, egyformán 1,3 százalékos átlag után az idei első negyedévben 0,5-re csökkent, majd a másodikban 0,8-at ért el. A már említett Finnországot kivéve plusz és mínusz három százalék között mozognak az egyes országok átlagárainak változásai. Magyarországon az élelmiszer-kereskedelem átlagára 0,6 százalékkal csökkent a második negyedévben, a tavalyi hasonló időszakhoz képest. A Nielsen szerint az összképen belül akadnak kivételek. Például Franciaországban az FMCG-kereskedelem forgalma értékben kettő, mennyiségben egy százalékkal nőtt a második negyedévben, tavaly április-júniushoz hasonlítva. Nagy-Britanniában értékben, nominálisan 3,2 százalékkal emelkedett a bolti eladás. Az ottani, 2,7 százaléknyi átlagos drágulás azt jelzi, hogy az élelmiszer szektorba kezd visszatérni egy mérsékelt infláció. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az MFB Rt. lehet a vállalkozások bankja?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

