SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: autóipar, felszámolásFogynak a hazai autóipari beszállítókA gépjármű-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az első félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben. Hasonló az arány a végelszámolt vállalkozásoknál: tavaly egész évben hét céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már ötöt. A kis számok ellenére nagy termelő erejű ágazatról van szó, amelynek 2008-as összes árbevétele háromezer-ötszázmilliárd forint volt. ![]() Az ágazatban foglalkoztatottak összlétszáma stabilizálódott: az elmúlt tizenkét hónapban mindig ötvenezer ember körül mozgott. A nagy visszaesés 2009 januárja és júniusa között következett be, amikor 15,3 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma. Visszaesett a cégalapítási kedv is, hiszen mindössze tíz új vállalkozás alakult az első félévben, míg 2009 első félévében egy tucat, az éves szám huszonöt volt. Korábbi eljárások nyomán is kevés vállalkozást, mindössze hármat töröltek. Az első nagy megszűnési hullám inkább 2008-ra volt tehető, hiszen a tavalyi első félévben a korábbi felszámolások és végelszámolások tíz törlést eredményeztek. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a nagyvállalati versenyképesség megőrzésében rendkívül fontos a hazai beszállítók szerepe?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

