Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: agrár, aratás, Békés

2010.08.19 11:11:11 - Beol

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Békésben száz hektáron nem tudtak aratni

Mintegy százhektáros termőterületen egyáltalán nem tudták learatni a búzát Békés megyében, mivel az érintett belvizes földekre még láncos kombájnnal sem lehetett rámenni.

A learatott őszi búza mennyisége hektáronként 3,5 tonnára tehető, ami mintegy húsz százalékkal kevesebb, mint a tavalyi termés. A betakarított mennyiség kétharmada étkezési, egyharmada takarmánybúza. A Békés megyében szintén jelentősnek számító repcéből hektáronként átlagosan 1,8 tonna termett, ami huszonöt százalékkal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. A hozzávetőlegesen tizenhatezer hektáron vetett őszi árpából hektáronként átlagban 3,1 tonnát arattak le, ami közepes termésnek számít.

mti
Még a lánctalpas kombájnok sem tudtak rámenni a felázott földekre

Dr. Kulcsár László, a MAGOSZ alelnöke, Békés megyei elnöke, egyben a Békés megyei önkormányzat mezőgazdasági bizottságának elnöke elmondta, hogy a mostoha időjárás roppant komoly károkat okozott a térség agráriumában is. "A betakarítási munkálatokat sok helyen csak nagy nehézségek árán sikerült elvégezni, miközben a terméshozamok átlagosan húsz-harminc százalékkal csökkentek a tavalyi esztendő mennyiségeihez képest. A tavaszi vizek sok helyen még fel sem száradtak, máris jött a nyári ráadás."

Az érdekvédelmi szervezet vezetője szerint egyes területeket, így Dél-Békést az átlagosnál is jobban érintette és sújtotta a szélsőséges időjárás. Mint mondta, a vízelvezetést segítő műtárgyak állapota enyhén szólva is hagy némi kivetnivalót maga után, így ennek a problémának az orvoslása a jövő egyik kiemelt feladata. "Sajnos a gazdáknak összességében igen jelentős károkkal és problémákkal kell és kellett szembenézniük idén."

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a jövő év elejétől 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie annak a személynek, akinek a bejelentett bérjövedelme nem éri el a minimálbér négyszeresét és van egyéb jövedelme is?
Csontváz Csontváz Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »