SzavazásLegfrissebb
|
CégautóCímkék: cégautó, forgalomCéges rendelések mozgatják az autópiacotIdén országszerte havi átlagban négyezer új autó talál gazdára, Heves megyében is a cégek a legnagyobb vásárlók. A múlt hónap folyamán emelkedtek az újautó-értékesítések Magyarországon az előző év azonos időszakához viszonyítva, amire 2008 áprilisa óta nem volt példa. Júliusban több mint négyezer-háromszáz új autót helyeztek forgalomba, ami közel húsz százalékos növekedést jelent tavaly júliushoz képest - derül ki a Datahouse legfrissebb statisztikáiból.A növekedés elsősorban az alacsony bázisnak tudható be, az eladások volumenét tekintve ugyanis a tavalyi év második felében és az idei év első hónapjaiban érte el a hazai autópiac a mélypontot. Másrészt pedig a vállalati flottákban bekövetkező cseréknek és bővítéseknek köszönhetően pozitív a dinamika. Ezt megerősítette Tamás Zoltán, az Automobil Eger 97 Kft. szalonvezetője is. ![]() "A magánszemélyek csekély számban vesznek új autót, forgalmunk nagy részét a céges megrendelések teszik ki. Az idei évben több kisebb flottaeladásunk is volt, kisteherautókat és személygépjárműveket vásároltak. A magánügyleteknek nem kedvez a hitelezési válság, amíg vissza nem tér a hitelfelvételi kedv, addig nem is várható fellendülés. Régebben a kocsivásárlások hetven százalékát kölcsönből finanszírozták, mostanra a készpénzes vevők maradtak. Aki le szeretné cserélni hitelre vett autóját, az most nem tud kiszállni belőle, mert nem tud fölvenni új kölcsönt" - elemezte a helyzetet Tamás Zoltán. A szakember elmondta, tavalyelőtthöz képest országosan negyedére, 2009-hez viszonyítva felére csökkentek az eladások. Ők szerencsés helyzetben vannak, hiszen forgalmuk a tavalyi szinten maradt. Szerinte ez az általuk is képviselt márka megbízhatóságának is köszönhető. A cégek nem engedhetik meg maguknak, hogy javítás miatt ne tudják végezni a munkájukat. A Datahouse és az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) adataiból kiderül, a hazai autópiac apró lépéseket tesz a növekedés felé. Idén ugyanis havi átlagban négyezer személyautó talált gazdára. A júliusi 4359 darabos eladás kevéssel marad el a márciusi, eddigi éves csúcsot jelentő 4393-tól. Ezek az adatok ugyanakkor még mindig messze alatta maradnak a válság előtti, tizenegy-tizenkétezer darab feletti havi eladásoktól. Heves megye 2,3 százalékkal részesedik az országos újautó-eladásokból, így idén eddig közel hatszáz kocsi találhatott gazdára. A Volkswagen vezeti a listát Az egyes márkák között a Volkswagen volt a piacvezető a múlt hónapban a magyar piacon, hatszázhúsz darabos értékesítéssel 14,2 százalékos piaci részesedést hasított ki magának. A bázisidőszakban piacvezető Ford a negyedik helyre csúszott vissza, részesedése 10,8 százalékra csökkent. A második legkeresettebb márkának az Opel bizonyul, a Skoda pedig a harmadik helyet szerezte meg - derül ki a Datahouse statisztikáiból. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy összességében a kkv-k üzleti helyzete - saját megitélésük szerint - kis mértékben romlott uniós tagságunk óta?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

