SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: energetika, napelem, beruházásNapenergia-nagyhatalom lehetnénkNapelemek telepítésével elméletileg akár a teljes magyar villamos energiafogyasztás többszöröse fedezhető lenne. Ehhez képest a fotovillamos alkalmazások lehetősége hazánkban nagyon alábecsült, holott a technológia a fenntartható fejlődésben is nagy szerepet játszik - hangsúlyozza az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP). Az Európai Unió által 2020-ra előírt tizenhárom százalékos teljesítendő célhoz képest jelenleg energiafogyasztásunkban csupán öt-hat százalék a megújulók részaránya, ami zömmel biomassza hasznosítás. A fotovillamos energiaátalakítás az úgynevezett megújuló energiaforrásokon belül is csupán félszázaléknyi. Magyarország évente négyzetméterenként átlagosan 1250 kWh Napból érkező sugárzási energiára számíthat, vagyis két négyzetméter felületre hazánkban annyi energia érkezik csillagunkból, mint egy háztartás egész éves villamos energiaigénye.Ez azt jelenti, hogy a teljes magyar villamos energiafogyasztás hozzávetőlegesen tizenkétszerese lenne fedezhető napelemek alkalmazásával. Hazánk ebből a szempontból is nagyon kedvező földrajzi adottságokkal rendelkezik, napenergia-kihasználás tekintetében mégis csaknem valamennyi környező ország előttünk jár. ![]() Egy százalék alatt van a napenergia hasznosítása a megújuló források között "Energiapolitikánk kialakításánál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a napenergiát, azonban a most készülő magyar stratégia nem igazodik a világpiaci tendenciákhoz és a valós igényekhez. A 2010. szeptember 30-ig véglegesítendő Megújuló Nemzeti Cselekvési Terv jelenlegi verziójában például 2020-ig mindössze tizenöt megawatt napelemes áramforrás telepítése szerepel, miközben az áramszolgáltatókhoz már most több igényt jelentettek be." - fogalmazott Pálfy Miklós, az unió Fotovillamos Platform munkabizottsági tagja. Hozzátette: tervszerű állami támogatások és megfelelően kialakított stratégia mellett a napenergia legnagyobb nemzeti energiakincsünkké válhatna, amely a külső gazdasági és politikai tényezőktől független, nem úgy, mint a gáz vagy az olaj. Az IMNTP szerint Magyarországon megfelelően kialakított támogatási struktúra esetén a jelenlegi tervek több mint tízszerese, akár kétszáz megawatt teljesítményű napelemes alkalmazás is elképzelhető, sőt elvárható 2020-ra. A napenergia kiaknázása mellett szól az a tény is, hogy a biomassza elégetésével, vagy biodízel alkalmazásával ellentétben nem termel üvegházhatást növelő szén-dioxidot. Az Európai Fotovoltaikus Ipari Szövetség (EPIA - European Photovoltaic Industry Association) idei felmérése szerint Európában - így hazánkban is - a tetők negyven százaléka, a homlokzatok tizenöt százaléka alkalmas a napelemek hatékony felhasználására. Épületekre telepítve a napelemek a mezőgazdasági területeket sem vonják el az élelmiszertermeléstől. Az IMNTP és a Magyar Építésügyi Technológiai Platform véleménye szerint az építészet eszköztára a jövőben egyre inkább bővülni fog az épületekbe integrált napelemekkel (BIPV), amelyekkel az energiaellátás helyben biztosítható. Ezek a megoldások nemcsak új formákat és esztétikus megjelenést biztosíthatnak, hanem megfelelő alkalmazásukkal az épületek hőterhelése és téli hőveszteségei is csökkenthetők lehetnének. A fényelektromos átalakítással a nyári nappali villamos energia csúcsigények is fedezhetők, ami különösképpen lényeges a légkondicionáló berendezések növekvő elterjedésének tükrében. Működtetésük komoly villamos energiatöbbletet igényel, amelynek biztosítására a nappali időszakban kiváló lehetőség lenne a hűtési igénnyel egyidejűleg, helyben, napelemekkel termelt villamos energia. A napelemek ára folyamatosan csökken, ezért nemcsak jelentős energia-, hanem költségmegtakarítást is eredményezhetnének. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 17 hozzászólás
forrás+adatok 2011. január 25. kedd, 16:15 http://www.energy.eu/ A magyar adatok is bent vannak a táblázatokban. Láthatod, hogy mérnök állításai igazak. A megújulók (szél, biomassza) tényleg nagyjából 3* drágábbak. KIVÉVE a nap!!! Az ugyanis ennél SOKKAL DRÁGÁBB! Fura, hogy ezt az apróságot elfelejtették megírni a cikkben. A www.energy.eu adatai alapján, ott ahol napenergiát is használnak áramtermelésre (Németország, Hollandia, Luxemburg, Cseh Köztársaság), ott a napenergia átvételi ára 0,45 euro és 0,58 euro között van kilowattóránként. Ez forintra átszámolva 123,74 forint/kilowattóra és 159,5 forint/kilowattórára jön ki (275forint/eurós árfolyam mellett). Csak, hogy legyen viszonyítási alap: 2010-ben Paks 10 forint/kilowattért adta el az áramot a szolgáltatónak. Ebben az árban benne van a fedezet a majdani leszerelésre és a nukleáris hulladék elhelyezésére is. De még a Duna vizének melegítése miatti büntetés is, ahogy a nagyon nagy összegű kötelező biztosítás is (baleset esetén). Az lehet, hogy a nap ingyen süt, de a félvezetők elég drágák. Kb 15-20 év után már a névleges teljesítményüknek csak 80%-át tudják leadni. És nem hiszem, hogy a gyártók vállalnak garanciát viharkárra. Szóval a napenergiából áramot termelni még mindig drága. Talán ezért próbálják napelem forgalmazók közvetlenül a fogyasztókra rásózni árujukat. Mégiscsak könnyebb átverni az egyszerű embereket, mint az MVM mérnökeit/közgazdászait. Mikosevics Roland 2010. szeptember 02. csütörtök, 09:46 Kedves mérnök! Sajnos, mivel nem írsz forrást, ahol ezt ellenőrizni lehetne, én kétkedve fogadom azt, hogy egy profitorientált multi ugyanazért a termékért többet fizet beszerzési áron, mint amennyiért el tudja utána adni. Közgazdászként főleg nehezen értem ezt meg, de ettől még létezhet a Te verziód, csak adj forrást hozzá, kérlek! Egyébként pedig nem muszáj visszatolni az áramot a szolgáltatónak. Egyszerűen jól kell megtervezni a szükséges elemek számát és a nyújtott energiáját. Így minimálisra csökkenthető a visszatöltés, vagy a szolgáltatótól használt energia. Véleményem szerint a spórolás nem szükséges. Miért csökkentsük az energiafelhasználást, amikor (szinte) korlátlan mennyiség áll rendelkezésünkre? Nem tudom pontosan (még nem néztem utána), hogy mi az a fúziós energiatermelés, de nem értem miért költünk fejlesztési pénzeket arra, amit a napból, szélből ingyen is megkaphatunk? Amíg Nap lesz, addig energiát is ad. Ha a Nap nem lesz, akkor pedig már úgy is mindegy, mert Föld sem lesz... Szóval szerintem: napenergiát mindenkinek! mérnök 2010. szeptember 01. szerda, 20:57 A cikkben is nagy szavak hangzanak el, mint sok más, ál-öko irásban. Nagyon könnyű elhitetni laikusokkal, hogy "ime, itt a nagy lehetőség, de a tehetetlen hivatalnokok, az ellenérdekelt lobbik, stb (nem kívánt törlrndő) megakadályozzák az üdvözítő megoldás realizálását." A dolog ennél bonyolultabb. A sok lelkes érdeklődőt meg kellene kérdezni, mit szólna, ha az energiaár a többszörösére emelkedne. Na nem úgy, általában, hanem az, amit neki a havi számlán kell kifizetnie. Nézzük konkrétan: ma a villamosenergia szolgáltatók 1kWh villamosenergiáért kb 22Ft-ot számláznak. Ha valaki pl napenergia felhasználásával energiát termel és ad vissza a hálózatba, azért ő 28-30Ft-ot kap a szolgáltatótól. A szolgáltatótól? Nem, tisztelettel jelentem, ezt a fogyasztók fizetik meg. Ettől emelkedik meg az energiaár, merthogy az összesen megtermelt és elfogyasztott energia BEKERÜLÉSI árából adódik a felhasználói ár. (Még szerencse, hogy ma még elég kicsi ennek a bizonyos "zöld" energiának az aránya. Tessék beleszámolni, hogy az alacsony hatásfokkal termelő eszközöket is le kell gyártani, az is anyag - és energiaigényt jelent. És alig hoz vissza valamit. A sokat kritizált atomerőműben termelt energia árának kb 3,5-szeresét fizetjük ki az "alternatív" energiák áráért. Ebből a pénzből inkább az energiafelhasználás csökkentésére irányuló technológiákat és a fúziós energiatermelés fejlesztését kellene támogatni. Horváth Kné 2010. augusztus 26. csütörtök, 14:43 Kevés műszaki tudásommal, és józan paraszti eszemmel már rég ezen morfondírozok. Vajon a tőlem okosabbak, esetleg nagyobb befolyással bírók miért nem tesznek semmit? Hihetetlen... Kertészné Horváth Ilona 2010. augusztus 26. csütörtök, 07:49 Nagyon szeretnék én is napelemet használni, de hol van annyi nyugdij amiből ezt finanszirozni lehetne,de még az aktív keresők között is sok a túl keveset kereső ember.Különösen hogy párhuzamosan használom a gázt,a napelem elkészültével, illetve felszerelésével. Hazug Kazuár 2010. augusztus 23. hétfő, 17:11 Az uniónak kellene határozottabnak lenni, látván az olajlobbik erejét az egyes tagországokban. Pl. jövőre lejárnak a hiteleink egy része, újakat kell felvenni. Ha tökösek volnának, azt mondanák; pöcsfej magyarok annyi százalékát kapjátok a hiteligénynek, amennyi procent megújuló energiátok van jónapot. Kaszás Éva 2010. augusztus 20. péntek, 10:13 Törökországban jártam két éve. Amerre csak mentünk, minden házon, még a legkisebb, még a látszólag roskadt épületen is napelem volt. Valamiért nekik megéri, nekünk viszont kell az orosz gáz. Tavaly hallgattam egy konferencián Budapesten,hogy még ott is gázzal járatjuk a kazánokat, ahol ott a fa. pontosabban a Kékes Tetőn, az üdülőben gázzal fűtenek, miközben az erdőből szükségszerűen kitermelt tűzi fát messzire szállítják. Juszticia 2010. augusztus 19. csütörtök, 13:45 Mire kell az elektromos energia? Télen fűteni? Akkor nem napelem hanem légkollektor kell. Az átalakítás vesztesége 80% feletti, ráadásul légkollektor gyártható újrahasznosított anyagból (lásd: sörkollektor) Nyáron hűteni? Legyen légtechnika egy hőtendő légköbméter/5 méretű "pincéből" aknából esetleg ciszternából. Ez utóbbi pl. esővíz tárolására is jó október-április között ami locsolásra kiváló Vizet melegíteni? Napkollektor. Világítani? Ablak, üvegtégla Egyéb dolgokra tényleg ott van a napelem, de ha ezeket a nagyfogyasztókat kilőttük rájöhetünk, hogy elegendő egy párszáz wattos napelem családonként (praktikusan: az elműnek visszatáplálva a felesleget - a mérőóra tudja) Kéri Róbert 2010. augusztus 19. csütörtök, 07:57 feri bá, az a baj ha valaki kimond valamit sarkallatossan, azt nem mindig fogadjákel. Pedig jelen körülmények között már lassan ez is kevés. A napenergia nem drága. pl ha sokan hitel 5-10 milliós autó helyett esetleg 1.5 -2 milléért vennének napelemt 1-2 kilovattosat beleszakadnának? Ha lenne kereslet belendülne a tömeggyártás. Mondjuk a szánalmas mercigyár helyett is lehetne szél vagy naperőműveket gyártani. amúgy az olcsóság alapja kína. Ha akarnánk (már a világ) tizedéért lehetne a fent elített energiatermelési módokat gyártani. példa rá, plazmatévé, mobiltelefon stb...hogy zuhannak az árak?.. :-) De gyártsunk biodízelt, meg olyan autókat amik 3 évig jók. Ja Én 2010. augusztus 19. csütörtök, 06:34 A mi országunk egy csoda ország. Vagyunk ivóvíz nagyhatalom, meg már napenergia nagyhatalom, meg nem tudom még mi nem. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudunk vele élni? Tán csak nem az az oka, hogy az ennek létrejöttét a politikai hatalom gátolja? Persze párt nézettől függetlenül. Mert kinek van pénze a pártokat szponzorálni? Csak nem az energia piac szereplőinek? Érdekük, mert ha nem teszik, végül még elesnek némi haszontól, ami a befektetésüket felettébb meghaladja. A pártoknak pedig tartós iránymutatást biztosítanak. Jól kivan ez találva. Ja? Az egyén, az állampolgár? Az fizessen. Kit érdekel miből? Csak fizessen. Meg fizessen, és fizessen. Elvégre az állam megvédi, a kormány pedig élni hagyja. Vagy tévedek? Valójában tán az élet körülményeket jól beszabályozza, az ember pedig nem egyed, hanem statisztikai halmaz. Vannak jó kifogások, és fals elvárások. Mert az nem lehet, hogy a kormányzat csak úgy adakozzon. Ugyanis nem önfenntartó, hanem adók képezik a bevételi oldalt. A kiadási pedig kötelező és a maradvány ötletelő. Szintén regnálástól függetlenül. Így mi csak azon ország lehetünk, amely jó fogyasztó módjára viselkedik és megtörli a lábát, ha a határon át kíván lépni. Hogy kinek mi a határ, azt a fantáziájára bízom. Tehát semmiféle nagyhatalom nem leszünk, sem most, sem később. Bár még lehetnénk a széthúzás, önzés, irigység nagyhatalma? Hmmmm.... környzetbarát kerékpáros 2010. augusztus 19. csütörtök, 00:27 csatlakozva az első hsz-hez: bizony, ha az állam VALÓBAN támogatni akarná a környezetbarát-technikákat, így pl. a környezetbarát közlekedést, akkor réges-régen 0%-os adókulcs alá kellett volna sorolni a kerékpárokat, kerékpár-alkatrészeket. Csakúgy, mint a napelemeket, kisebb széllapátokat, napkollektorokat, stb. stb. Az a baj, h ezek csak verbálisan támogatják a környezetbarát dolgokat. a rajtuk lévő adót valahogy mindig meghagyják. a 0%-os adókulcs persze nem igazi támogatás!!! én el tudnám képzelni azt is például, hogy minden magyar adófizető (figyelem: nem segélyen élősködő, hanem adófizető!) egyszer az életében kap egy felnőtt kerékpárt az államtól ... tudom: illúzió! gyurko 2010. augusztus 18. szerda, 22:39 Jó lenne már végre a világ hátán ugráló pénzügyi makimajmokat lerázni a banánfáról! feri bá 2010. augusztus 18. szerda, 21:36 Kéri alapvetően igazat állít, ami a bio- akármi technológiákat illeti. Ugyanúgy koszolnak, nyomják a szándioxidot, stb. mint a hagyomáyos - bármely -tüzelés. DE: ne essen le a ló tulsó oldalán: mert ilyen szájtépő duma hazug, és nem segít tisztán látni. A lényeg: ennek a valóban tiszta rendszernek még egyetlen baja van: a gyártás iszonyúan költséges. B@ 'meg ! Ha van, (volna) egy olcsó gyárthatóság, éppen a bankok - meg mi, csórók is beszállnánk, és vennénk. ( Persze: van olyan kisérleti robot is, amelyik híg szerból önmaga készíti működési energiáját. Eleddig kb 700 ezer USD-t fordított rá a kutató csoport) Mate 2010. augusztus 18. szerda, 18:02 A témához kapcsolódik ez is, igaz 3 óra hosszú, de ezt úgy gondolom mindenkinek kötelező látnia, aki tisztában szeretne lenni a világ dolgaival: Háttérhatalom, megújuló energiák, bankrendszer működése (rabszolgatartás az egész kb) és egy normálisan elképzelt jövőkép.... http://video.google.com/videoplay?docid=-7200919364311734317# Továbbá, az irányított, manipulatív TV és médiák helyett tessék innen napi szinten tájékozódni: www.postaimre.com ablakmanufaktura 2010. augusztus 18. szerda, 17:38 Ma már olyan fejlesztésről is tudunk, hogy az ablaküvegünk is működhetne napelemként. Én még egyet sem láttam.. Kéri Róbert 2010. augusztus 18. szerda, 15:44 Az álamnak nem érdeke hogy a lakosság függetlenítse magát az általuk finanszírozott energiahálózattól. Lehetne másképp is gondolkozni hogy akkor miért nincsennek állami napenergia, szélenergia beruházásk? Azért mert hiába lehetne külföldre is exportálni az ingyenenergiát, nem érdeke a köolaj és más lobbiknak. azt nem lehet drágítani..Mert egy napenergia által generált áramra nem lehet ráfogni hogy drágult a napfény ezért 20%-ot emelünk... a biomassza/biodízel tökéletes energiaforrás ha továbra is pusztítani akarjuk a környezetet. Egyrészt drágítható, másrész környezetszennyező. Emeli az élelmiszerárakat, hiszen a termőföldet veszi el hogy gazt termeljen. És akkor egyszerre lehet a környzetszennyező, nagy karbantartás igényű robbanómotorokat gyártani+emelni az élelmiszerárakat, és pénzért üzemanyagot előállítani. És akik felülvannak ez a céljuk. A föld, és a rajta élő, növények, állatok, valamint birka embertársaik le vannak tojva... Márkus Zsolt 2010. augusztus 18. szerda, 14:36 Az államnak különféle eszközökkel (adókedvezmény, támogatás, stb.) segítenie kellene a lakosságot a megújuló energiaforrások használatában, hiszen az ehhez szükséges beruházások drágák, és csak hosszú távon térülnek meg. Persze vannak ellenérdekelt csoportok... |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a hazai kkv-k több mint kétharmada semmilyen innovatív tevékenységet nem folytat?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

