SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munnkahely, feljelentésFeljelentették cégüket a dolgozókA kiskunfélegyházi cég vezetése nem akarja bezárni a gyárat, de pénz sincs az elmaradt bérek rendezésére. A dolgozók érdekvédelmi szervezete gazdasági bűncselekmények gyanújával feljelentette a cégvezetést. Néhány évvel ezelőtt a Ganz Röck Transelektro kiskunfélegyházi gyára a világ számos országába gyártott erőműveket. Stratégiailag fontos üzem volt a magyar ipar számára, amit számos külföldi megrendelő partner is igazolt, hosszú éveken keresztül.Egy éve már annak, hogy a gyár dolgozói - megközelítőleg háromszázhatvanan-, nem kapták meg teljes fizetésüket. Hiába sztrájkoltak, nem sok eredményt értek el. A vállalat vezetése ugyan többször megígérte, hogy az elmúlt év végére rendezi a béreket, de ezt nem teljesítette. Állítólag a több milliárdos rendelésállományról is már csak múlt időben lehet beszélni. "Több mint öt hónapi bérrel tartozik már nekünk a cég" - mondja az egyik munkás. "Több mint háromszáz családot került kilátástalan helyzetbe. Akik beadják felmondásukat, azoknak a vállalat nem adja ki a szükséges igazolásokat, így új állást nem vállalhatnak, és munkanélküli segélyre sem jogosultak. Szeptember óta nem fizetnek nyugdíjjárulékot sem az állami, sem a magánnyugdíjpénztárakba. Ennek az lett a következménye, hogy a nyugdíjkorhatárt elért dolgozók nem mehetnek nyugdíjba." Pénteken a dolgozók nagyon várták a gyárba Ménes István vezérigazgatót, bíztak benne, hogy valami kedvező hírt kapnak. Ménes elmondta, hogy a tulajdonosi kör nem akarja bezárni a gyárat, de nincs pénz az elmaradt bérekre. Arra biztatta az embereket, hogy dolgozzanak tovább - vagy menjenek Isten hírével. A munkások távoztak a gyűlésről. Volt, aki megvetően a földre köpött. A dolgozók érdekvédelmi szervezete gazdasági bűncselekmények gyanújával feljelentette a cégvezetést. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 6 hozzászólás
Bubuka 2010. augusztus 26. csütörtök, 08:59 Ilyenektől nyílik ki a "nemlétező bicska" a zsebemben! Mindegy milyen kormány van hatalmon, mindegyik magasról "tesz" a munkásokra!Dolgozz és dögölj éhen, hogy másokat hízlalhass! Ezért kellett feloszlatni a szakszervezeteket! Csúcs a kizsákmányolásban! Még az éhbért sem fizetik ki! Gondolom a vezetők járandóságainak kifizetésével semmi gond nincs! Ők rendben megkapják, ami jár nekik a jog szerint! remete 2010. augusztus 22. vasárnap, 10:44 Azt nem értem hogy ezekben az esetekben a kormány miért nem tudja betartatni a törvényeket? Jogi eszközökkel,büntetéssel rendszabályozni lehetne ezeket a cégeket. LGJ 2010. augusztus 19. csütörtök, 08:27 Sajnos ebben semmi meglepő nincs. Ebben a szarházi országban bármit meg lehet tenni. Nagyon sajnálom a dolgozókat és kitartást kívánok nekik! ...és persze hogy húzzák rá a vizeslepedőt a féreg vezetőkre. Rózsahegyi Sándor 2010. augusztus 18. szerda, 10:26 Az ilyen munkáltatókat teljes vagyonelkobzásra kellene ítélni és mindent elvenni tőlük, hogy megtapasztalják milyen kiszolgáltatottnak lenni.Had tudják meg milyen éhbérért dolgozni. Eliza 2010. augusztus 18. szerda, 02:08 Méltó a munkás a maga bérére - és aki ezt visszatartja, annak gerinctelen csaló a neve. Kitartást és a végsőkig való küzdést a dolgozóknak, az eredmény nem fog elmaradni. Vizi Sándor 2010. augusztus 17. kedd, 16:08 És Garai istván Levente MSZP-s országgyűlési képviselő, még lobbizott a parlamentben adjanak bankgaranciát a tulajdonosoknak a közösből! , hogy azt is privatizálják mint a budapesti Váci úti telephelyet. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Sikeres Magyarországért hitelprogram fő célja a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások hitelhez jutása?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Néhány évvel ezelőtt a Ganz Röck Transelektro kiskunfélegyházi gyára a világ számos országába gyártott erőműveket. Stratégiailag fontos üzem volt a magyar ipar számára, amit számos külföldi megrendelő partner is igazolt, hosszú éveken keresztül.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

