SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munkahely, bővülés,Kétszáz dolgozóval erősít a GrundfosA szivattyúkat és motorokat gyártó dán Grundfos az év végéig százötven-kétszáz fővel bővíti dolgozói létszámát tatabányai és székesfehérvári üzemeiben, ezzel eléri a válság előtti létszámot - tájékoztatott a vállalat ügyvezetője. ![]() Visszaáll a válság előtti állapot Létszámának további jelentős bővítésére hatvanötmillió forint uniós támogatást nyert a vállalat. Alkalmazásukat személyre szabott képzés és szociális munkás segíti. A programot a társaság a Konszenzus Alapítvánnyal és a székesfehérvári Regionális Képző Központtal együtt dolgozta ki. Egy évvel ezelőtt, a válság következtében kétszáz ember elbocsátására kényszerült a vállalat, mert forgalma húsz százalékkal elmaradt a tervezettől. Korábban csökkentett munkaidőre álltak át, de a létszám megtartását ez sem tette lehetővé. A Grundfos 2000-ben építette fel első, majd második szivattyúgyárát Tatabányán, majd 2007 szeptemberében avatta fel a székesfehérvári üzemét. A vállalat árbevétele 2007-ben hatvannyolc milliárd forintot volt, az elmúlt három évben húszmilliárd forintot ruháztak be Magyarországon. A csoport regionális kereskedelmi leányvállalata, a törökbálinti Grundfos Hungária Kft. a magyar mellett a szlovák, a román, az ukrán piacot, valamint a volt jugoszláv piacokat látja el. 2007-es árbevétele elérte a 13,5 milliárd forintot. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az uniótól kapott derogáció szerint 2007. december 31-ig hatályban maradhatnak az iparűzési adóban nyújtott kedvezmények, mentességek?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

