SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: adó, APEH, csalásÚj trükkökkel próbálkoznak az adócsalókNéhányan egyre trükkösebben igyekeznek elkerülni az adófizetést. Volt olyan társaság, ahol papíron négy emberrel húsz nap alatt tisztítottak meg huszonnégyezer négyzetmétert a bozóttól, és mozgattak meg hatezer köbméter földet. Mint kiderült, a valóságban kétszáznegyvenen dolgoztak. Más az alkalmazottjairól nem szívesen nyilatkozik. Egy társaság például azon bukott meg, hogy szerette volna elhitetni, négy emberrel húsz nap alatt tisztítottak meg huszonnégyezer négyzetmétert a bozóttól, és mozgattak meg hatezer köbméter földet. A vizsgálat kiderítette, hogy a cég valóban elvégezte a munkát, ez azonban a bejelentett létszámmal nem volt lehetséges. Végül fény derült rá, hogy volt olyan hónap, amikor kétszáznegyven alkalmazottat foglalkoztattak feketén, és ezzel ötvennyolcmillió forint járulékkötelezettséget akartak eltitkolni. ![]() Az APEH munkatársai az internetes kereskedelemre is figyelnek. Főleg azokat vizsgálják, akik nagy értékben, több száz vagy akár több ezer alkalommal értékesítenek új vagy használt termékeket anélkül, hogy az így szerzett jövedelmet adóbevallásaikban szerepeltetnék, illetve vállalkozóként adókötelezettségeiket teljesítenék. Egy olyan számítástechnikai tevékenységet folytató egyéni vállalkozó is horogra akadt, aki a vállalkozás hivatalos bankszámlája helyett saját magánszámlájára kérte az eladott áruért cserébe a pénzt, ezt azonban nem könyvelte el. Az adóhatóság mintegy hétmillió forint adókülönbözet és szankció megfizetésére kötelezte a feledékeny adózót. A tűzifa-árusítással foglalkozók között is akadnak ügyeskedők. A revizoroknak feltűnt, egyre gyakoribb, hogy a megrendelt fát külföldi rendszámú autóval román állampolgárok szállítják ki egy nem Magyarországon bejegyzett társaság nevében. Az igazgatóság társhatóságokkal is együttműködik. Idén eddig összesen több mint 1,7 milliárd forint elkövetési értékben tett feljelentést a vám- és pénzügyőrség, a rendőrség vagy más nyomozóhatóság előtt. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a GDP-hez viszonyítva csak negyed annyi faktoring ügylet köttetik Magyarországon, mint az EU-ban?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

