SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: falusi turizmus, vendégasztal, törvényVonzó lehet a falusi vendégasztalA kistermelők az elmúlt időszakban módosított jogszabályoknak köszönhetően szabadon értékesíthetik az általuk megtermelt termékeket, nemcsak a fogyasztóknak, helyi boltoknak, éttermeknek, közétkeztetést folytató intézményeknek, hanem az általuk vendégül látott turistáknak is. ![]() Mindez élénkítheti a falusi turizmust, hiszen a termelő vidéki környezetben, saját egyéni, és családi gazdaságában nemcsak bemutathatja, hanem fogyasztásra is felkínálhatja az általa termelt és készített helyi, hagyományos, friss, aszalt, füstölt, őrléssel készült élelmiszereket. Könnyítést jelent az is, hogy eltörölték a napi tizenhat fős vendéglétszám-korlátozást. Fontos, hogy a falusi turizmus szervesen kiegészüljön az agro-, az öko-, a vadász-, és egyéb turizmusokkal is, amelyek - a munkahelyteremtés mellett - tovább élénkíthetik és növelhetik a kistermelők szolgáltatásból származó bevételét. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
akár tízmillió forint bírságot is fizethet az, aki a munkavédelmi előírásokat nem tartja be?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

