SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: Tisza-tó, turizmus, árvíz, kárElmosta a víz a tisza-tavi szezontA rendkívül szokatlan időjárás alaposan "megtréfálta" a vízparti vendéglátóhelyek üzemeltetőit már a szezon kezdetén: a visszaesés akár ötven százalékos is lehet. A Poroszlói Tisza-tó kemping vezetője, Pázmándi Hedvig a forgalom negyvenszázalékos visszaeséséről beszélt. Megfogalmazása szerint nehezen, egy hónapos késéssel kezdődött a szezon az árvízhelyzet miatt. A nagy áradások nem csak azt eredményezték, hogy az esemény idején nem fogadhattak vendégeket, de azt is, hogy akiknek problémájuk volt az árvízzel, azok most az újjáépítéssel vannak elfoglalva, és nem a nyári pihenéssel. A kempingvezető szerint azonban a válság is belejátszott a forgalom visszaesésébe. Bornemissza Tibor, a Bornemissza Vendégházak üzemeltetője szerint egyáltalán nem az árvíz okozza a legnagyobb problémát. Sokkal inkább visszavette a vendégforgalmat az, ami az üdülési csekkekkel történt. Nevezetesen, hogy megadóztatták. Egy olyan üdülőt, mint az övék is, amelyben a szálláshelyet igénybe vevők kilencvenöt százalékát az üdülőcsekkesek teszik ki, nagyon megviselhetik a szigorítások. Az üzletember úgy látja, kevés szó esik azokról a tényezőkről, amelyek miatt ugyancsak elmaradnak a vendégek. Bár van kerékpárút, annak környéke esetenként igencsak gazos. Egyáltalán: a turisták sokszor elhanyagoltnak érezhetik a tópartot, rendőrt pedig alig látni. Szabó Lajos, a Tisza-tavi Regionális Marketing Iroda megbízott igazgatója szerint ami az idei szezont illeti, nagyon változó a kép. Vannak olyan szolgáltatók - elsősorban azok, amelyek szolgáltatásai nem elsősorban a vízhez kötöttek, vagy az előfoglalásos helyek -, amelyeknél nem volt érzékelhető csökkenés a forgalomban. A közvetlenül vízparti, kötött turisztikai célpontoknál viszont júniusban akár az ötven százalékot is elérhette a visszaesés. A július viszont már itt is "hozza" a tavalyi szintet. A vendéglátóhelyek egységesen arról számoltak be, hogy minden helyen rövidült az igénybevétel időtartama, illetve csökkent a költés. A kiszámíthatatlan időjárás azt is magával hozta, hogy nagyon lerövidült a foglalás és az utazás közötti időtartam. Akár úgy is, hogy reggel foglalnak szálláshelyet és aznap utaznak. Az emberek biztosra mennek - mondotta Szabó Lajos. Az igazgató szerint nagyon sok kárt okozott az árvíz és a hozzá (nem)kapcsolódó kommunikáció. Példaként említette a sarudi Eurokempinget, amely júniusra teljesen le volt foglalva osztálykirándulásokra, ám a szülők nem engedték el a gyerekeket. Pedig a Tisza ezen részén a legbiztonságosabbak a gátak. Elmondható, hogy már akkor sérült a Tisza-tavi turizmus, amikor itt még nem is volt árvíz, csak Borsodban. Egy nyugat-dunántúli potenciális vendég számára ez ugyanaz a vidék. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy korábban a spanyol fejlesztők 40-50 százaléknyi készpénzt kértek az apartmanokért a magyar befektetőktől,s manapság már 20 százalék önrész is elég?
Csontváz
Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

