SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: patika, kormány, törvényKérdések a patikanyitási moratórium körülAz Országgyűlés által elfogadott törvényi moratórium az év végéig felfüggesztette az új gyógyszertárak létesítésének korábbi liberális engedélyezését. Egyetlen kivételt ez alól azok a kistelepülések jelentik, ahol eddig még nem működött patika. A módosítás ugyancsak a kistelepüléseken működő legrászorultabb gyógyszertárak számára lehetővé teszi, hogy hozzájussanak ahhoz a működési célú támogatáshoz, melynek alapját a nagy forgalmú gyógyszertárak szolidaritási adó jellegű befizetései jelentik. A liberalizáció hívei a versenytől jobb szolgáltatást reméltek.Az élet azonban csak részben igazolta az intézkedéshez fűzött reményeket. A Heves megyében nem nőtt az ügyeleti, a meghosszabbított, hét végén vagy éjjel-nappal nyitva tartó helyek száma. Ugyanakkor nem került lakat egyetlen patikára sem az elmúlt időszakban, sőt újak nyíltak. Csakhogy az utóbbi megállapítás kivétel nélkül a megye jól ellátott településeire, városaira vonatkozik. ![]() "Hatvanban három, Gyöngyösön és Egerben hat-hat gyógyszertár nyílt a közelmúltban. Vagyis jelentősen koncentrálódott a helyi pia"c - mondta el dr. Németh-Krisztin Kornélia gyógyszerész. A Magyar Gyógyszerészi Kamara megyei szervezetének elnöke azt is hozzátette: a kisebb vidéki patikák a működésük költségét sem képesek mindig megtermelni. A kis patikák helyzetét a saját tapasztalatából is jól ismerő verpeléti Szent Rókus Gyógyszertárat működtető megyei kamarai elnök szerint a gyógyszertárak többsége korántsem "aranybánya". A privatizáció idején a megyében több mint hatvan patikát vettek tulajdonba a gyógyszerészek, s az újakkal együtt ma hetvenkilenc működő gyógyszertár gondoskodik a megyéről. A lélekszámhoz igazodva a korábbi patikaszám is elég volt az ellátáshoz - mondja dr. Németh-Krisztin Kornélia. Megoldatlan ügyelet, akciós elszívóhatás A kistelepüléseken működő legrászorultabb veszteséges gyógyszertárak működési célú támogatása (havi ötven-százötvenezer forint) ugyanakkor nem elegendő ezek fenntartására, s az ügyeletek finanszírozása is megoldhatatlan állami támogatás nélkül. Dr. Németh-Krisztin Kornélia úgy véli, a moratórium önmagában nem oldja meg a problémát, legfeljebb lehetőséget ad rá, hogy megpróbálják rendezni azt a kérdést is, hogy a tőkeerős befektetők által alapított új patikák, s a nagy láncok hűségakciókkal, százforintos vénykedvezményekkel csalogatják magukhoz az ügyfeleket. Ez már a városkörnyéki vidéki patikák helyzetét is ellehetetleníti. ![]() "A piacnyitás óta elegendő tőkével szinte bárki, bárhol alapíthatott patikát, csupán egy gyakorlattal rendelkező gyógyszerésszel kellett társulnia. S az ötezer lakosonkénti kvóta sem volt már követelmény, pedig legalább ennyi lélekszám szükséges a fenntartásához" - tette hozzá. Heves megye korábban is a legjobban ellátott térségek közé tartozott. A piacnyitással tehát az ellátás biztonsága nem került veszélybe, ám a patikák többségének jövedelmezősége csökkent az elmúlt időszak intézkedései miatt. Ellenben a vény nélküli szerek szabadabb forgalmazása (benzinkutaknál, drogériákban) nem ejtett érzékelhető sebet rajtuk. Szunnyadó alapítási kérelmek is lehetnek "Majd az idő dönti el, hogy lesz-e érdemi változás" - mondja a meghirdetett patikamoratórium kapcsán várakozón Kóró József, a megye egyik legrégibb gyógyszertára, az egri belvárosi Kígyó Patika vezetője. A gyógyszerész szerint egyébként az új alapítások meghirdetett felfüggesztése előtt azok, akiknek egyáltalán volt ilyen szándékuk, nyugodtan beadhatták még a kérelmüket. S azt nem tudni, hogy a moratórum életbe lépte előtt hány ilyen szerepel a nyilvántartásban. A szakember úgy látja: a gyógyszerész kamara köztestületi jogosítványainak megerősítésével, s a saját kézbe vételével rendezhetik majd megnyugtatóan a problémákat, mint a gazdasági erőfölény és a tisztességes kereskedelmi magatartás kérdéseit is. A kamarai szervezet évekkel ezelőtt felmérést is készített a Heves megyében működő gyógyszertárak gazdasági mutatóiról. Már akkor is látszottak a bajok, a liberalizáció óta viszont - újabb felmérés nélkül is láthatóan - sokkal több egység került bajba. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a francia kormány célja egy amerikai típusú kisvállalkozás-fejlesztési törvény megalkotása?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

