Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Finanszírozás

Címkék: végelszámolás, kkv, felmérés

2010.08.03 13:11:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Húszezer végelszámolás két év alatt

A válság kezdete, 2008 közepe óta 20.741 cég végelszámolására került sor, míg korábban évente négy-ötezer cég szűnt meg ilyen módon, az idén pedig már az első félévben több mint hétezer. A prognózisok szerint év végére ez a szám akár tizenötezerre is nőhet - közölte a feketelista.hu.

-A végelszámolás a cég önmaga által kezdeményezett megszüntetése. Az esetek egy részében azonban kiderül, hogy a végelszámolást kérő cégnek nincs elegendő vagyona a hitelezői kifizetésére, ezért menet közben a végelszámolás felszámolási eljárássá alakul.

Egyes térségeket az átlagnál is jobban sújtott a krízis. A létező cégek számához viszonyítva a legnagyobb arányú végelszámolásra Nógrád megyében került sor, ahol 5.930 működő vállalkozás mellett háromszázhetvennégy (6,31 százalék) jutott erre a sorsra. Borsod-Abaúj-Zemplénben kilencszázkilencvenhárom társaság végelszámolására került sor, ez 4,09 százalékot jelent. Négy százalék feletti a végelszámoltak aránya Bács-Kiskunban is.

Szám szerint a legtöbb céget, 1.962-t Pest megyében végelszámolták, ám ez a 84.724 létező vállalkozáshoz mérten csak 2,32 százalékot jelent. Legkisebb a végelszámolás alá került cégek aránya (2,01 százalék) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Itt az utóbbi két évben 19.354 cégből háromszáznyolcvankilenc indított végelszámolást. Külön kategória a főváros, hiszen a több mint húszezer végelszámolásnak mintegy fele (10.267) Budapestre jutott. Itt a 237.665 cégre eső bezárási arány 4,32 százalékos.

A feketelista.hu-n jelenleg több mint 470 ezer cég 825 ezer ügyéről tájékozódhat az érdeklődő. A rendszer összesen tizenegy állami nyilvántartást köt össze, amelyekből tudomást lehet szerezni a vállalkozás neve mellett az elmarasztalások mikéntjéről is.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a romániai vállalkozók mintegy egynegyede szerint az uniós jogszabályok bevezetése nem gyakorol jelentős hatást az ottani kkv-kra?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »