SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: kkv, Széchenyi kártya, hitelMától igényelhető az új Széchenyi kártyaMa indul a Széchenyi Kártya Programban a forgóeszközhitelezés. Augusztustól a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizása, piacaik megtartása és bővítése érdekében maximum huszonötmillió forintos, legfeljebb három éves futamidejű Széchenyi forgóeszközhitelt indít a kormány. A Széchenyi Kártya Programban közreműködő KA-VOSZ Zrt. szerint a forgóeszközhitel nem csak az átmeneti likviditási problémák áthidalására szolgál, hanem hosszabb futamideje miatt alkalmas a forgóeszközök - árukészletek, alapanyagok, a működéshez szükséges szolgáltatások finanszírozására. A maximum huszonötmillió forintos hitelösszegre a kormány a következő 3 évre két százalék kamattámogatást és garanciadíj-támogatást biztosít.![]() Január elsejétől már az ötvenmillió forintos keret is elérhető lesz A Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről szóló kormányhatározat tartalmazza azt is, hogy 2010. szeptember 1-jétől a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében beruházási hitel indul, amelynek legmagasabb összege ötvenmillió forint lehet legfeljebb tízéves futamidővel. 2011. január 1-jétől az újabb 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű önerő hitel is elindul a Széchenyi Kártya Programban a pályázati források nagyobb arányú kihasználása és a sikeres projektek számának növelése érdekében. Orbán Viktor miniszterelnök júniusban a 29 pontos gazdasági akciótervet ismertetve jelentette be, hogy a tervek között szerepel a Széchenyi kártya felhasználási körének szélesítése. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Network of European Financial Institutions for SMEs (NEFI)az elmúlt évek során több tanulmányt is készített a kkv-szektor finanszírozásáról. Ezek lényege a "a megfelelő gyakorlat" eljárások kijelölése az európai törvényhozás részére, illetve megfelelő háttér-információ biztosítása az uniós keretprogramok kialakításához.
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

