SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: ipari park, Záhony, beruházásCélegyenesben Fényeslitke-komorói ipari park építéseElkészült a záhonyi térségben, Fényeslitke és Komoró között több mint 3,5 milliárd forintért épülő, százhatvan hektáros intermodális ipari-logisztikai terület első létesítménye, a korszerű szennyvíztisztító-telep, amit pénteken adtak át a körzethez tartozó Döge település határában. Az ipari park szennyvízét fogadó tisztítót a meglévő dögei telep bővítésével alakították ki, több mint százhétmillió forintos ráfordítással négyszáz köbméterről nyolcszázra növelték a kapacitását egy-egy új levegőztető- és ülepítő medence építésével. Az avatáson Nagy Lajos, a kivitelező nyíregyházi Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. mérnöke elmondta: az épülő intermodális közforgalmi ipari-logisztikai terület alapinfrastruktúrájának kilencven százaléka elkészült már, a nyár végén, ősz elején azokat át is adhatják.A cég építi az ipari park ivóvíz- és szennyvízhálózatát, belső útjait, járdáit, azok közvilágítási rendszerét, valamint a csapadékvíz elvezetőjét egy úgynevezett záportározóval együtt. A mérnök megjegyezte: a másfélmilliárd forint értékű munkálatokkal augusztus 28-ig szeretnének végezni, de az esős időjárás akadályozza a kivitelezést, négy napja nem tudnak a területen dolgozni, így elképzelhető némi csúszás. Augusztus végére viszont teljesen elkészül a park belső vasúti hálózata a Vasúttechnikai Kft. kivitelezésében. A társaság nyolcszázhatvanmillió forintos költségből hatszázötven méter széles és 1.300 méter hosszú normál vasúti pályát épít, a terület határáig. A Ke-Víz 21 Zrt. koordinálásával a TIGÁZ Zrt. építi a gázvezeték-hálózatot, míg az E.ON Zrt. az elektromos vezetékrendszert alakítja ki, ugyancsak nyár végi határidővel. A Fényeslitke-Komoró közötti ipari parkba az alapinfrastruktúra kialakítása után kezdhetik meg a betelepülést a termelői-, feldolgozói-, szállítmányozási közép- és nagyvállalatok, illetve a beszállítói és expedítőri feladatokat ellátó kisvállalkozások. Az ipari park teljes beruházási költsége meghaladta a 3,5 milliárd forintot, amelyhez az Európai Unió és a magyar állam közel 1,8 milliárd forintos támogatást adott a projektmenedzseri feladatokat ellátó, száz százalékos magyar tulajdonban lévő Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Holding Zrt.-nek. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az elmúlt 15 év során a Magyarországon aktív 76 kockázatitőke-alap mintegy 1,6 milliárd eurót fektetett be majdnem 500 vállalatba?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Az ipari park szennyvízét fogadó tisztítót a meglévő dögei telep bővítésével alakították ki, több mint százhétmillió forintos ráfordítással négyszáz köbméterről nyolcszázra növelték a kapacitását egy-egy új levegőztető- és ülepítő medence építésével. Az avatáson Nagy Lajos, a kivitelező nyíregyházi Ke-Víz 21 Építőipari Zrt. mérnöke elmondta: az épülő intermodális közforgalmi ipari-logisztikai terület alapinfrastruktúrájának kilencven százaléka elkészült már, a nyár végén, ősz elején azokat át is adhatják.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

