Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: közlekedés, logisztika, jogosítvány

2010.07.30 12:17:09 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Jogosítvány - mégsem szigorodik az orvosi vizsgálat

Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amelynek értelmében augusztus elsejével szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.

A közlemény szerint Réthelyi Miklós miniszter 2011. január 1-jéig elhalasztotta annak a rendeletnek az életbe lépését, amely a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szólt, és amelyet az előző tárca vezetői hoztak az idén májusban.

Ha a rendelet augusztus elsején életbe lépett volna, az a siketek és nagyothallók számára jelentősen megnehezítette volna a közúti járművezetői engedély megszerzését. A tárca a többi között emiatt tartja indokoltnak a szabályozás felülvizsgálatát.

Az államtitkárság az elkövetkezendő hónapokban az érintett szakmai és civil érdekképviseleti szervezetekkel egyezteti az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből fakadó változtatási javaslatokat, s konszenzusos megoldás kialakítására törekszik.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 8 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Lajosbácsi 2010. július 30. péntek, 19:04

szihológus, röhely... Pirossal aláhúzza a helyesírás-ellenőrző. Miért irkál nyilvánosan, aki nem tud magyarul? Tudatlan népség!

Jenő 2010. július 30. péntek, 17:22

Szerintem ez röhelyes! Hozunk "törvényeket" aztán senki sem tartaja be! A " hivatásos" jogosítványt eddig sem lehetett megcsinálni a háziorvosnál! Viszont munkát vállalhatsz " hivatásos" jogsi nélkül is, mert a furgonra elég a "B" jogsi! Aki meg olyan " hülye" az sürübben és drágábban jár orvoshoz az magára vessen! Pont ma törte meg egy ilyen az autómat... Viszon Ö legalább " olcsobban" dolgozik a negyszerü magyar vállalkozónak! ( már ha be van jelentve) Kormányzati jelszó: Fontoskodok tehát vagyok!

mazsolka 2010. július 30. péntek, 16:04

Mistralnak!te beszélsz a helyesírásról? Szihologus, mióta irjuk igy? pszichológus! te hogy állsz a 8 osztállyal?:D

Merczferkó 2010. július 30. péntek, 15:51

Igazán felemelő ez a nívó. a mistral és krokodil alig tud írni, gondolkodni meg pláne. Pedig százezreket ( és évente több tucat halottat) érint a dolog ! Krokodil jól belecsapott a mámorba: FDilis az após, - na és az asszony ? na meg a 22 év alatti infarktusos aszfalt-bikák ugyan hányan lehetnek ?

Mistralnak 2010. július 30. péntek, 15:23

Szihológus látott már? Ilyen helyesírással,8 osztály hiányában,neked ilyen gondjaid nem is lehetnek...:-)

krokodilus 2010. július 30. péntek, 15:04

Helyenként eltúlozták, de tényleg szigorítani kellene. Én 22 év alatt egyáltalán nem engedném a vezetést. Infarktuson és agyvérzésen átesetteknek sem. És ahülye apósomat is eltiltanám. :)

Mistral 2010. július 30. péntek, 14:32

Szerintem is bevezetheték volna a törvényt és még annyit tetem volna hozzá hogy 20 év allat nincs jogsi vagy ha akkar a fiatal akkor komoly szihologiai és kemény kresz és müszaki vizsga lgyen a jogsi megszerzésének a feltétele. + 20 éves koráig csak szülövel kocsikázhason. SZERINTEM

Forgács Éva 2010. július 30. péntek, 14:13

Szerintem pedig jobb lett volna ha életbe lépet volna mert igaz az igaz sok olyan ember kap jogsit aki nem is érdemli meg és nem felel meg, csak mindig és mindenhol csak a pénz számit, és hiába kapot az ember fiatalon jogsit mivel változik az ember ahogy telik és mulik felete az idö lássuk be...........VÁLTOZUNK.........ebbe az idöbe nincs sose nyugalmunk csak idegesek vagyunk mindig és miért megint a pénz hiába dolizunk akkor sincs pénz az egész élet csak a pénz körül forog .........

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az EU-csatlakozás eredményeként 10 milliárd euró állt a tíz új tagállam rendelkezésére, hogy felgyorsítsák felzárkózásukat a többi 15 tagállamhoz, és javítsák nemzeti és regionális versenyképességüket?
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »