SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: közbeszerzés, kkv, felmérésJól szerepeltek a kkv-k a közbeszerzésekbenAz idei első félévben 4.356 közbeszerzés zajlott le 708,8 milliárd forint értékben, a közbeszerzések száma száznegyvenöt százalékkal nagyobb, míg az értékük hat százalékkal kisebb a tavalyi első félévinél - mondta Bakonyi József, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke. A beszerzések értékének ötvenöt százaléka építési beruházás volt, egy évvel ezelőtt ez az arány csak 46,6 százalékot tett ki. A beszerzések értékéből 37,1 százalékkal részesedtek az önkormányzatok, második helyen a közjogi szervezetek állnak 32,5 százalékkal.Az eljárások száma azért növekedett másfélszeresére, mivel tavaly áprilistól az egyszerű eljárások is megjelennek a statisztikában, míg korábban ezek kívül estek azon. A közösségi értékhatár feletti eljárásoknál nem volt törvényi változás, ennek ellenére ezek száma 80,5 százalékkal 1.202-re emelkedett. Az egy eljárásra jutó összeg egy év alatt négyszázhuszonkétmillió forintról százhatvankétmillió forintra csökkent. A tízmilliárd forint feletti beszerzések száma pedig tizenkettőről egy év alatt hatra mérséklődött. ![]() Majd nyolcvan százalékban részesültek a kkv-k a közbeszerzésekből Az eljárások számának tizennyolc százaléka, míg az értékének negyvenkilenc százaléka volt nyílt eljárás. Második helyen szerepelnek a tárgyalásos eljárások, a darabszámból 9,7 százalékkal illetve az értékből 24,4 százalékkal részesedtek az első félévben. A tárgyalásos eljárások egyharmadát hirdetmény közzététele nélkül folytatták le. A mikro-, kis- és középméretű vállalkozások nyerték el a közbeszerzések 79,2 százalékát, egy évvel ezelőtt a részesedésük 72,5 százalék volt. Külföldi cégek a közbeszerzések 1,5 százalékát nyerték el. Jelentősen növekedett a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) érkezett jogorvoslati kérelmek száma. Amíg a tavalyi első félévben háromszázharminchét ilyen kérelem érkezett, addig idén ötszázharminchárom darab. Ebből 208 esetben állapított meg jogsértést a KDB, és 205 millió forint bírságot szabott ki. Bakonyi beszámolt arról is, hogy amennyiben a közbeszerzési törvény múlt heti módosítását a házelnök aláírja, és a törvénymódosítást kihirdetik a Magyar Közlönyben, akkortól számítva tizenhat napon belül kell új tanácsot választani. A régi Közbeszerzések Tanácsa mandátumával együtt az elnök megbízatása is megszűnik. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 120 millió forintos kaució, vagy ugyanekkora értékű bankgarancia szükséges a jövedéki engedélyhez?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

