Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Marketing

Címkék: agrár, bor, Tokaj, export

2010.07.27 15:31:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Amerikába megy a Tokaji

A Tokaj Kereskedőház Zrt. a héten kezdi exportálni a tengerentúlra 3 puttonyos aszúját, a cég borai az idén már huszonnégy országban találnak piacra - közölte Kiss István, a társaság vezérigazgatója.

Elmondta: a pénzügyi-gazdasági válság ellenére dinamikusan nő a kizárólag állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház exportja, az évente átlagosan értékesített hétmillió palack borból hárommillió jut külpiacra, ebből 2,5 millió a kelet-európai országokba.

Kiss István közölte: csütörtökön kezdik meg amerikai exportjukat a cég és az amerikai Costco üzletlánc megállapodása alapján, az idén kétszázötvenezer palack 2001-es évjáratú, díszdobozos csomagolású, 3 puttonyos aszút forgalmaznak a tengerentúlon. A vezérigazgató - akit a július eleji rendkívüli közgyűlésen az állami tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megerősített posztján - elmondta: boraik hatvan százaléka belföldön, negyven százaléka külföldön talál vevőre.

MTI
Kétszázötvenezer palack aszút visz Amerikába a kereskedőház

Tavaly mintegy tíz százalékkal, 3,2 milliárd forintra csökkent a társaság árbevétele, elsősorban a nehezedő gazdasági körülmények miatt. A belföldi eladások estek vissza tizenöt százalékkal, az export pedig nyolc százalékkal haladta meg a megelőző évit. Az idén, a tavalyihoz hasonló árbevétellel, és mintegy ötvenötezer hektoliter bort értékesítésével számol a cég.

A kereskedőház kétezer Tokaj-hegyaljai szőlősgazdával áll szerződéses kapcsolatban, az alapanyagot tőlük vásárolja fel, és pontosan, meghatározott időn belül fizet nekik - hangoztatta a vezérigazgató. Megfogalmazása szerint a gazdákkal való összefogás szélesítésén túl nemzeti egységre is szükség van a "Tokaji" érdekében, a cél az, hogy a Magyarország egyik védjegyévé vált bor minél több országban jelenjen meg.

A magyar borpiac egyik legnagyobb problémájának a pincészetek közötti összefogás hiányát, a megfelelő minőség és mennyiség produkálását nevezte a vezérigazgató, aki szerint a Tokaj Kereskedőház úgy törekszik minél több pincészet integrálására, hogy közben megőrzi a térség hagyományait.

Marcinkó Ferenc, a cég termelési és műszaki igazgatója arról szólt, hogy az idei év rendkívüli csapadékos, egyben kánikulai időjárása nem kedvez a szőlőnek, a borvidéken várhatóan a tavalyinál mintegy harminc százalékkal kevesebb szőlő terem.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy 2006-ban a közalkalmazottak száma körlbelül 800 ezer, a multinacionális cégek is csak 500 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak, ami azt jelenti, hogy a dolgozók többsége a kis- és középvállalkozásokban tevékenykedik.
Csontváz Csontváz Egymillió-ötvenezer dollárért kelt el egy csaknem teljes zsarnokgyíkcsontváz a New York-i...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »