SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: magyar gazdaság, munkaügy, alkalmi munkavállalás, szabályAlkalmi munka: egyszerűbb szabályok augusztustól - I. részJúlius 5-én elfogadta a Parlament a 2010. évi LXXV. törvényt az egyszerűsített foglalkoztatásról. Cikksorozatunkban az erre vonatkozó szabályozást tekintjük át. A 2010. augusztus elsejétől hatályos új szabályok lényegesen előnyösebbek egyes munkáltatók és munkavállalók számára. A dolgozókra nézve ugyanakkor hátrányosabb rendelkezések is születtek; már nem minősülnek a társadalombiztosítási törvények szerint biztosítottnak.Az egyszerűsített foglalkoztatással jelentős költségmegtakarítás érhető el a munkáltatónál és nem utolsó sorban a foglalkoztatás adminisztrációja is csökken, az általános és a korábbi egyszerűsített - 2010. április elsejétől mindössze négy hónapig érvényben lévő - foglakoztatási szabályokhoz képest. Az egyszerűsített foglalkoztatás népszerűségét jelzi, hogy az APEH közlése szerint 2010. április-májusban alkalmi munkára vonatkozóan érkezett a legtöbb, összesen 417.937 munkáltatói bejelentés. Az alkalmi munka fogalma Alkalmi munkának tekinti a törvény a munkáltató és a munkavállaló között:
A korlátozás csak ugyanazon munkáltatóval létesített jogviszony tekintetében veendő figyelembe. Tehát a régebbi, alkalmi munkavállalói könyves foglalkoztatással szemben a munkáltatónak már nem kell figyelnie arra, hogy a munkavállaló korábban más munkáltatóknál mennyit dolgozott egyszerűsített foglalkoztatás keretében. A munkáltatónak természetesen továbbra is lehetősége van arra, hogy például öt napra határozott idejű munkaszerződéssel, a Munka Törvénykönyve szerint foglalkoztasson munkavállalót. Emiatt - ha ellenőrzésre kerül sor - a munkaügyi felügyelő a munkavállaló meghallgatásakor először azt vizsgálja, hogy a dolgozó milyen jogviszony keretében végez munkát. Mivel általában a munkavállaló tanúnyilatkozata jelentősebb bizonyíték, mint a munkáltató nyilatkozata, nem árt idejében tisztázni a munkavállalóval, hogy egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozik. Az alkalmi munka létszámkorlátja Az új törvény korlátot vezet be a foglalkoztatható munkavállalók létszámára vonatkozóan. Az alkalmi munkára irányuló egyszerűsített foglalkoztatás esetén az egyszerűsített munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók naponkénti létszáma - a munkáltatónak az adott hónapot megelőző hat havi átlagos statisztikai létszámát alapul véve - nem haladhatja meg
A napi alkalmi munkavállalói létszámkeret a tárgyév napjaira egyenlőtlenül beosztva is felhasználható. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a munkáltató - amennyiben főállású munkavállalót nem foglalkoztat - a tárgyévben 365 főt foglalkoztathat egy napig, vagy három főt 120 napig, vagy 120 főt három napig. A munkavállalók és a napok számának a szorzata tehát nem lehet több 365-nél. A tárgyévre fel nem használt létszámkeret a következő naptári évre nem vihető át. A szabályozás betartásához a munkáltatóknak meg kell tanulnia kiszámolni az átlagos statisztikai létszámot, illetve tisztázni kellene a főállású munkavállaló fogalmát. Ezt maga a törvény sem teszi meg, de vélhetően teljes munkaidőben, írásba foglalt munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalót érti alatta. Az alkalmi munkaviszony létrejötte, bejelentési kötelezettség A munkaviszony a munkáltatóra előírt bejelentési kötelezettség teljesítésével jön létre (tehát nem a munkaszerződés megkötésével). Ha a munkavállaló kéri, illetve a nem elektronikus úton bevallásra kötelezett munkáltató választása szerint a jogszabály mellékletében meghatározott szerződést legkésőbb a munka megkezdéséig írásba kell foglalni. Az írásba foglalást a törvény melléklete szerinti szerződés megkötésével kell teljesíteni. Itt felmerül a kérdés, hogy kinek kell bizonyítania azt, hogy a munkavállaló nem kérte a munkaszerződés írásba foglalását. A munkaszerződés írásba foglalásának mellőzhetősége tekintetében a bizonyítási teher megoszlik. Arra, hogy az írásba foglalást a munkavállaló nem kérte, a munkáltató hivatkozhat. Ezért erre vonatkozó nyilatkozatot a tanúmeghallgatás során a munkavállalótól is be kell szerezni. Bejelentési kötelezettség Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkáltatót az APEH felé a munkavégzés megkezdése előtt bejelentési kötelezettség terheli. A bejelentést a munkáltató választása szerint
Az adóhatóság részére teljesített bejelentés visszavonására és módosítására - így különösen a foglalkoztatás jellegének változása, illetve a munkavégzés meghiúsulása esetén - van lehetősége a munkáltatónak. A bejelentés visszavonása, illetve módosítása azonban bizonyos időkeretek tartása mellett végezhető el:
A munkáltatónak tehát van rá lehetősége, hogy a munkavállalót kijelentse a rendszerből azon az alapon, hogy a munkavégzés meghiúsult. Szükséges megjegyezni, hogy a bejelentést abban az esetben is meg kell tenni, ha a munkaszerződést nem kell írásba foglalni. A törvény alapján a munkáltatónak és a munkavállalónak egyszeri regisztrációs kötelezettsége van, ugyanis egyszerűsített foglalkoztatási kódot (úgynevezett EF- kódot) kell kiváltani az APEH-től. 2010. július 31. után az alkalmi munkavállalóval létesített munkaviszonynál a munkáltatónak nem kell munkaszerződést kötnie a munkavállalóval és jelenléti ív vezetése sem kötelező. A Munka törvénykönyve 140/A. § (1) bekezdésében meghatározott munkaidő-nyilvántartást azonban vezetni kell. Cikkünk következő részében a közteherfizetésre, az adó- és járulék bevallásra, valamint a munkabér megállapításra vonatkozó szabályokat tekintjük át. dr. Szikszai Éva munkaügyi szakközgazda adótanácsadó, adószakértő Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 1 hozzászólás
Zsuzsa 2010. augusztus 03. kedd, 10:52 ha a foglalkoztatás a bejelentés napját követő napon kezdődött, vagy ha egy napnál hosszabb időtartamú foglalkoztatásra szólt, akkor a módosításra "a bejelentés napján délelőtt nyolc óráig van lehetőség." Nem inkább a munkakezdés napján 8 óráig? Ugyanis akkor tudom meg, hogy megjelenik e a dolgozó. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Sikeres Magyarországért hitelprogram 410 milliárd forint hitellehetőséget tartalmaz és 310 milliárd forinttal segíti a vállalkozásfejlesztést?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A korlátozás csak ugyanazon munkáltatóval létesített jogviszony tekintetében veendő figyelembe. Tehát a régebbi, alkalmi munkavállalói könyves foglalkoztatással szemben a munkáltatónak már nem kell figyelnie arra, hogy a munkavállaló korábban más munkáltatóknál mennyit dolgozott egyszerűsített foglalkoztatás keretében.
A munkaviszony a munkáltatóra előírt bejelentési kötelezettség teljesítésével jön létre (tehát nem a munkaszerződés megkötésével). Ha a munkavállaló kéri, illetve a nem elektronikus úton bevallásra kötelezett munkáltató választása szerint a jogszabály mellékletében meghatározott szerződést legkésőbb a munka megkezdéséig írásba kell foglalni. Az írásba foglalást a törvény melléklete szerinti szerződés megkötésével kell teljesíteni.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

