SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: VPOP, vezető, kormány, változásRégi-új ember a VPOP élénJúlius 12.-i hatállyal visszavették a rendőrség hivatásos állományába Béndek József nyugállományú rendőr altábornagyot - olvasható a Magyar Közlönyben. A Pintér Sándor, belügyminiszter előterjesztésére született múlt csütörtökre datált köztársasági elnöki határozat régi, rendőr altábornagyi rangjában reaktiválta Béndeket. A Népszava pénteki számában megbízható forrásra hivatkozva közölte, hogy csütörtöki hatállyal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már ki is nevezte Béndeket a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokává (VPOP), egyúttal Nagy János országos vámparancsnokot felmentette tisztségéből. A cikk szerint az országos vámparancsnok szakmai helyettese Szabó Zsolt, míg a bűnügyi terület vezetője Sors László lett. Az erről szóló okiratokat a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, személyesen adta át az érintetteknek.A Népszava kedden adta hírül, hogy Sólyom László köztársasági elnök aláírta Béndek József volt határőr altábornagy reaktiválási kérelmét így elhárult az akadály az elől, hogy a korábban nyugdíjazott főtiszt átvegye a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoki tisztségét Az államfő reaktiválási engedélyére azért volt szükség, mivel a köztársasági elnök minden fegyveres, katonai jellegű szerv első számú vezetője is egyúttal. Béndek József átmenetileg tölti majd be az országos vámparancsnoki tisztséget, mivel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a vám- és pénzügyőrség várhatóan 2011. január elsejéig egyesül, az összevont szervezet élére pedig Vida Ildikó, az APEH elnöke kerül. Az összevont szervezetben a lap szerint öt elnökhelyettes lesz, egy a vám, egy a nyomozati és három az adóellenőrzési tevékenységért lesz felelős. A vámügyek felelőse Béndek József lehet. Vida Ildikót június 28-án nevezte ki a nemzetgazdasági miniszter az APEH elnökévé, majd egy július 7.-i kormányhatározattal kormánybiztossá nevezték ki, hogy előkészítse a VPOP és az APEH egyesítését. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az Európai Unióban összesen mintegy 25 millió kis- és középvállalkozás működik?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

