SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: agrár, belvíz, turizmusFontosabb a faddi turizmus a mezőgazdaságnálA dunaszentgyörgyi szövetkezet által művelt földeken százhuszonnyolc hektárt borít a belvíz, elsősorban annak köszönhetően, hogy a faddi holtágba torkolló főcsatorna zsilipjét bő egy hónapja a faddi önkormányzat lezárta. Hasonló a helyzet a magángazdálkodók által művelt területeken és a csatorna környékén más települések határaiban is. Debreczeni Sándor a szövetkezet elnöke szerint ha a csapadékvizeket a főcsatorna le tudná vezetni a holtágba, az általuk bérelt földeken legfeljebb mintegy húsz hektár lenne víz alatt. A lezárt zsilip ügyében megkerestek már polgármestereket, országgyűlési képviselőt, a vízügyi igazgatóságot. Mindenütt a türelmüket kérték, de az már elfogyott, hiszen sok tízmillió forint értékű növénykultúra, betakaríthatatlan termés és a ráfordított költség megy veszendőbe a zsilip zárva tartása miatt.A zsilipet azért zárta le a faddi önkormányzat, mert a főcsatornán büdös, fekete, magas szervesanyag tartalmú víz jelent meg. Ezt, különösen a nyári idegenforgalmi szezon kellős közepén nem akarják beengedni a fadd-dombori holtágba. A szennyeződés eltávolítása jelenleg is folyik, de a vártnál lassabban. ![]() Szakemberek szerint száz hektárt mente meg a zsilip felnyitása Fülöp János faddi polgármester elmondta: megérti a gazdák álláspontját, de megítélése szerint a mezőgazdaságénál nagyobb kárt okoznának azzal, ha a szennyezett vizet a holtágba engednék, veszélyeztetve a strandok vízminőségét és esetleg a halállományt is. Megítélése szerint vis maior helyzetről van szó. Egyértelművé tette, hogy amennyiben nem tudják kiszivattyúzni a szennyeződés legalább felét a csatornából, akkor csak ősszel nyitják meg a zsilipet. Rendőrségi feljelentést tett szándékos gazdasági károkozás miatt a Paks-faddi főcsatorna öblözetében több csatornát fenntartó Duna-Sió menti Vízitársulat. Tóth István elnök közölte: emellett felkérték az illetékes hatóságot, hogy kötelezze a faddi önkormányzatot a zsilip felnyitására. Azoknak a gazdáknak, akiknek a zsilip zárása miatti vis maior kárigényüket az MVH elfogadja, a vízitársulat elengedi az ezévi társulati hozzájárulás megfizetését, részben morális megfontolásokból is. Rámutatott: a társulatnak nem csak a bevételkiesés miatt származik kára, hanem abból is, hogy az idén az elöntések miatt megközelíthetetlen vízfolyások karbantartása jövőre plusz munkát igényel. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a cégek leírhatják a tagdíjat költségként,s a tagdíjátvállalások
összege havi 57 ezer forintig adó- és járulékmentes?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

